VINCE

2019.03.26. 13:43

Idén tízéves csúcsborokat kóstolhatunk a legrangosabb hazai borszakmai fórumon

Tízéves csúcsborokat és az elmúlt évtizedek legjobb pezsgőit is kóstolhatják a 10. VinCE Wine Show vendégei április 25. és 27. között a fővárosi Várkert Bazárban.

Forrás: Shutterstock

A Magyarország legrangosabb borszakmai eseményeként számon tartott a VinCE Budapest célja a kezdetektől az, hogy a világ meghatározó borait elhozza Magyarországra, illetve a legjobb magyar borokat bemutassa a rendezvény több száz külföldi vendégének – mondta el a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján a VinCE Budapest szakmai vezetője.

Vancsik Ivett emlékeztetett arra, hogy a VinCE Budapest sétáló kóstolóján három napon át 160 hazai és külföldi kiállító mintegy 850 borát ismerhetik meg a látogatók. A cél azonban nem a mennyiség: ezek mind olyan tételek, amelyek a VinCE Magazin valamelyik bortesztjén legalább négycsillagos, azaz kiváló minősítést értek el – hangsúlyozta.

Mint hozzátette, a rendezvény minden évben mesterkurzusokkal és workshopokkal is készül. A VinCE Budapest mesterkurzusain az elmúlt kilenc évben a nemzetközi borvilág olyan nagyságai is előadtak, mint Jancis Robinson, Steven Spurrier, Gary Vaynerchuk, Piero Antinori, Sandro Boscaini, Miguel Torres vagy Clovis Taittinger – idézte fel.

Minden évben nagy népszerűségnek örvendenek a „buborékos” előadások, ezért a mesterkurzusok egyik fő témája ezúttal is a pezsgők világa lesz – árulta el Vancsik Ivett. A tízes jubileum tiszteletére külön masterclass válogat a tíz éve palackba került champagne-okból, egy másik kurzus pedig az elmúlt húsz év legszebb tételeit vonultatja fel Champagne-ból.

Az érdeklődők méthode traditionelle eljárással készült olasz, katalán, osztrák, francia, újvilági és magyar pezsgőket is összekóstolhatnak champagne-okkal, Francesco Mionetto személyesen mesél családi pincészetük proseccóiról, a Villa Sandi proseccóit pedig Tüű Péter, az idei év magyar sommelier bajnoka mutatja be, osztrigával – adott ízelítőt a programból a VinCE Budapest szakmai vezetője.

Bemutakoznak a 2009-es évjárat magyar csúcsborai, ifjabb Szepsy István és Figula Mihály virtuális dűlőtúrára viszi a mesterkurzusok vendégeit, akik Magyarország legdrágább, forgalomban lévő fehérborát is megismerhetik, a világ vezető családi pincészeteitől válogatott tételek közül pedig az Antinori és a Symington képviselője személyesen mutatja be toszkán és portói borait – mondta el Vancsik Ivett.

A VinCE Budapest folyamatosan bővülő programja és kiállítói listája ide kattintva érhető el.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!