Fotó: Varga György / MTI

Így gyógyít Hévíz

Vajon válhat-e turisztikai célpont egy kis méretű tó környékéből? Ha olyan különleges, mint a Hévízen található, akkor mindenképp! Nem csoda, hogy természeti képződménye révén a település világhírnévre tett szert.

Bátran és büszkén mondhatjuk, hogy gyógyvíznagyhatalom vagyunk. A legtöbb meleg vizű tó hazánkban vulkanikus eredetű: agyag- vagy sziklatalajban képződött. Pont a hévízi azonban nem ezek sorát gyarapítja. A tőzegmedrű forrástavat egy 38 méter mélyen lévő forrásbarlang táplálja, hőmérséklete 33–35 °C-os. A nyári hőségben ez némiképp nőhet, a téli hidegben csökkenhet. Emellett egészen rendkívüli, hogy a forrás percenként 20 000 liter vizet ad, így a tó egésze 72 órán belül ciklikusan megújul – olvasható a Fanny összeállítása alapján a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Felnőttek úszógumival

Elsőre különös látvány lehet, hogy a sötét színű vízben még a felnőttek is úszógumival vagy a tóban lévő kapaszkodóknál megpihenve élvezik a hely gyógyhatását. Jó tudni, hogy a tó 38 méter mély, nem árt tehát az elővigyázatosság! Azon se csodálkozzunk, ha egy-egy búvár bukkan fel mellettünk, miközben fürdőzünk: a víz minőségét és a forrást a szakemberek folyamatosan vizsgálják.

S hogy mi a hely titka? Az itteni termálvíz a kénnek és a radonnak köszönheti gyógyhatását. Ráadásul a tó medrét 1 méter vastagon gyógyiszap borítja, mely finom és kellemes tapintású, nem ragad. Különlegessége még, hogy magas hőtároló kapacitása miatt kiválóan használható gyógyító iszappakolásokhoz. Így lehet, hogy a következő betegségek jól reagálnak a hévízi kúrára: idült ízületi fájdalmak, csigolyaízületi és porckorongbántalmak, krónikus nőgyógyászati problémák. Tudták ezt már a rómaiak is – az 1980-as években épp búvárok által talált leletek tanúskodnak arról, hogy ők is rendszeresen fürdőztek itt. A tóból megannyi pénzérmét hoztak fel, a tó környékén pedig oltárkövet fedeztek fel.

Miért áldjuk Festetics Györgyöt?

A tó varázserejéről az első igazi tanulmány 1769-ben jelent meg. Nem csoda, hogy a Festetics-család, amelynek a 18. században került birtokába a terület, azonnal építkezni kezdett. Gróf Festetics György felvirágoztatta a fürdőéletet, kiépítette a fürdőtelepet. A 265 éve született gróf egy kicsit persze kényszerből adta fejét a birtokfejlesztésre. Katonai pályája megtorpant, kitiltották Bécsből. Azt merte ugyanis kérvényezni a császári udvartól, hogy a magyar ezredek békeidőben Magyarországon tartózkodhassanak, továbbá a szolgálati és a vezető tisztikar nyelve is magyar legyen… Keszthelyen élve kiáll a magyar nyelvű irodalom mellett, gazdasági iskolát alapít Georgicon néven, illetve megalapította a Helikon Könyvtárat. Ez utóbbi Magyarország egyetlen épen maradt magánkönyvtára.

Fürdőfáradtság

A legtöbb termálvíz esetén meghatározzák, hogy mennyi időt tölthetünk benne. Hévízen egyhuzamban 30 perc javallott. A magas ásványianyag-tartalmú vizek egy idő után árthatnak: a fürdőfáradtságnak nevezett tünetegyüttesnél épp azt tapasztalhatjuk, hogy a panaszaink nem gyengülnek, hanem erősödnek. Ha a napi penzumot kimerítettük a vízben, keressünk szárazföldi elfoglaltságot. A nordic walking, ez a bárki által végezhető mozgásforma például tetőtől-talpig átmozgatja az embert. A speciális sétabotokkal végzett gyaloglás növeli az állóképességet, csökkenti a csípő- és térdízületi kopást. Nem beszélve arról, hogy itt a friss levegőn, az ősfák alatt teheti mindezt. Kényelmesen, gurulva szeretné felfedezni a helyet? Akkor válassza a segwayt! De Keszthelyen a Festetics-kastély impozáns udvara is sétára csábít. S hogy mivel fejezze be a napot? Mindenképpen egy kényeztető masszázzsal; próbálja ki például a mandulamagosat, melynek révén a bőr megtisztul, puhává és bársonyossá válik. Ön pedig testben és lélekben kipihenten térhet haza.

Borítókép: Vendégek napoznak a hévízi tófürdőben az újranyitás napján, 2020. május 9-én

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Hangolódjunk az őszre – káros szokásoktól menetesen
labdarúgó európai szuperkupa
A Bayern nyerte Budapesten a trófeát
EL-selejtező / 2 órája
A Standard Liege lesz a Fehérvár ellenfele
A főtáblára jutásért sorra kerülő mérkőzés Belgiumban lesz.
Gyász
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága halottunk özv. RÓFUSZ LAJOSNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DEMETER PÁL életének 83. évében 2020. szeptember 14-én elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2020. szeptember 25-én 13 órakor lesz. Köszönjük mindazoknak, akik a búcsúztatásán megjelennek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesanyánk, Nagymamánk özv. RÓFUSZ LAJOSNÉ sz. Nagy Ilona életének 92. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 15 órakor lesz a felnémeti temetőben. A szertartás után a felnémeti templomban 16 órától engesztelő gyászmisét tartunk. Gyászoló gyermekei, unokái, családtagjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JEGES JÁNOSNÉ sz. Orsó Anna türelemmel viselt betegsége után visszaadta a lelkét Teremtőjének. Temetése az egri Hatvani temetőben 2020. szeptember 19-én 9 órakor lesz. Gyászoló családja
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatom, hogy szeretett férjem HARGITAI DÉNES életének 77. évében 2020. szeptember 11-én örök álomra hajtotta a fejét. Temetése 2020. szeptember 19-én 12.00 órakor lesz az egri Lajosvárosi Temetőben. Kérjük, hogy búcsúztatásán kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló felesége és gyászoló családtagjai
Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Örökké él, akit nagyon szerettek. Fájó szívvel emlékezünk PATAKI RÓBERTRE halálának 17. évfordulóján. Szülei, nővére és családja
Fájó szívvel köszönjük mindazoknak, akik a szeretett férj, édesapa, nagyapa és dédapa CSÖRGŐ TIBOR agrármérnök, a viszneki Béke TSZ elnöke temetésén jelen voltak, akik velünk bánatunkban együttérző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és dédapa CSÖRGŐ TIBOR agrármérnök, a viszneki Béke TSZ elnöke, életének 89. évében eltávozott a béke állapotába. Temetése 2020. szeptember 14-én, hétfőn 15.30 órakor lesz a viszneki temetőben. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen Édesapám, Nagypapánk FLÓRIÁN LÁSZLÓ nyugalmazott alezredes életének 88. évében elhunyt. Temetése 2020. 09. 14-én 11 órakor a verpeléti temetőben lesz. Előtte a templomban engesztelő gyászmisét tartunk. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LUBAI SÁNDOR az egykori Csepel Autógyár dolgozója 2020. szeptember 05-én 90 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2020. szeptember 11-én 11 óra 30 perckor lesz az egri Rozália temetőben, előtte gyászmise a temető kápolnájában. Gyászoló szerettei
Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy drága Édesapánk, Nagyapánk ÓNODI GYULA 2020. augusztus 31-én életének 76. évében elhunyt. Felejthetetlen földi halottunk maradványait 2020. szeptember 18-án 14.30 órakor az egri Hatvani temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászmise a kápolnában 14 órakor kezdődik. Drága emléke örökre szívünkben marad. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAJOROS MIHÁLY víz-gáz-központifűtés szerelő életének 60. évében elhunyt. Gyászszertartása az egri Hatvani temető kápolnájában 2020. szeptember 09-én 14 órakor lesz. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy drága Édesanyánk, Mamikánk és Dédink KISS OTTÓNÉ sz. Gömöri Wágner Ilona 93 éves korában 2020. augusztus 30-án átadta lelkét az Úrnak. Gyászszertartása az egri Hatvani temetőben 2020. szeptember 11-én 14.30 órakor lesz. Előtte 14 órától a temető kápolnájában engesztelő gyászmisét tartunk. "Hosszú volt az út, mely véget ért, Fáradt szíve örök pihenőre tért."
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. UJHÁZI FERENCNÉ Anyuka, Nagymama, Dédnagymama, 95. évében átadta lelkét a Teremtőnek. Temetése szűk családi körben 2020. szeptember 02-én megtörtént. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoztak!
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SERES LAJOS 76. életévében, 2020. augusztus 25-én elhunyt. Temetése 2020. szeptember 7-én hétfőn, 10.30 órakor lesz a Grőber-temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Kérjük, csak egy szál virággal búcsúzzanak Tőle. A gyászoló család
Fájó szívvel ezúton értesítjük a rokonokat, barátokat, ismerősöket, hogy MOLEK JENŐNÉ BODNÁR ANNA 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 8-án 11 órakor lesz a Kisasszony temetőben. Szerető férje, fia és unokái
Fájó szívvel értesítjük a volt barátokat, ismerősöket, megrendelőket, hogy VARGYASI FERENC, "a Maklári úti Redőnyös", 74 éves korában, 2020. szeptember 01-én súlyos betegségben elhunyt. Végső búcsúztatása 2020. szeptember 04-én pénteken 10 órakor a Rozália temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy STANDER ILLÉS 93. évében elhunyt. 2020. szeptember 01-én 13.00 órakor a Tiszanánai Református temetőbe helyezzük végső nyugalomba. A gyászoló család
Szomorúan tudatjuk, hogy HORUCZI BÉLÁNÉ CSABAI LENKE a karantén miatt elmaradt gyászmiséje szeptember 02-án 16 órakor lesz a terpesi templomban. A család.
KOVÁCS JÓZSEF halála 1. évfordulójára emlékezve. Eltelt egy hosszú év, már nem látlak többé, Könnyes szemmel az égre nézve súgom, hiányzol örökké. Míg a földön élek, sosem feledlek. Gyászoló feleséged Marika
EL-selejtező / 5 órája
Tizenegyespárbaj után győzte le a Reims csapatát a Fehérvár
fontos ügyek / 6 órája
Online rendezik meg idén a szervátültetettek találkozóját
Nemzetiségek / 7 órája
Semjén Zsolt: a kultúra megmaradásunk egyik záloga
erdészet / 7 órája
Szakmai elismeréseket adott át az agrárminiszter Mátrafüreden (fotók)
Heol
Az unoka / 7 órája
Forog az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmje
LABDARÚGÁS / 8 órája
Megyei II. osztály: a Mátraballa győzni megy Apcra
B. Cs.