A félelem nem létezik

2020.06.08. 12:40

Így tanítják repülni a fiatal artistákat (videó)

A koronavírus miatt több külföldi művész Magyarországon ragadt, ám az artisták úgy döntöttek, nem tétlenkednek. Fiatal reménységeknek adják át nem éppen veszélytelen tudásukat.

A Fővárosi Nagycirkusz vendége többek között a The Flying Wulber fliegende, a légtornászcsoport, amelynek vezetője bolgár, a felesége olasz, de van köztük brazil és chilei artista is.

„Ez az egyik leglátványosabb szám, és Magyarországon soha nem volt fliegende-oktatás” – mondta Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője a Borsnak.

„Már szabadabb a mozgás, és az artistaképző iskolában kisebb csoportokban beindulhatott a munka. Amikor a csoport tagjai felajánlották, hogy a fiatal artistákat beavatnák a produkcióba, kiválasztottunk vállalkozó fiúkat és lányokat, majd nyolcukkal elkezdődött a gyakorlás. A három hónap le­állás után ők most felszabadult energiával meg akarják mutatni magukat. Átérezték, hogy 8-9 méter ma­gasban nincs játék, még akkor sem, ha lent van egy háló, mert abba is nagyon pontosan kell megérkezni. A hatodik alkalomnál tartunk, és mind az ugró, mind az elkapó szerepkörben már bámulatosan magabiztosan dolgoznak” – mondta a vezető.

Jagudics András most fejezte be az iskolában a tizedik évet.

„Ránézésre első pillanatban ijesztőnek tűnt, de fent elfelejtettem, hogy itt még félni is le­het. Az első alkalommal biztonságosan elkaptak, és meg sem fordult a fejemben, hogy nem így lesz. Amikor először zu­hantam a hálóba, az is jó ér­zés volt” – mesélte élményeit.

„A félelem ebben a szakmában nem létezik. Bíztam az elkapóban. Szabadságérzet van fent a repülésnél, és minden lassabbnak tűnik, mint lentről nézve” – fogalmazott a 17 éves Lauri Vivien, aki három év­vel ezelőtt kezdte az Artistaképzőt.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!