eldőlt minden

2018.07.18. 13:45

Egymás alatt vágták a fát a Hungaroringen

A Hungaroringen rendezett magyar bajnokságon a versenyzők hat versenyszámban mérték össze tudásukat és erejüket.

Szombaton, július 14-én rendezték meg a Hungaroringen a STIHL Timbersports magyar bajnokságot sportfavágásban. Juhász István hatodik bajnoki címét szerezte meg, sőt a hat versenyszám közül csak stock saw-ban és spring boardban előzték meg. Bozsó Zoltán ezüst-, míg Hamvasi Ferenc bronzérmet szerzett, de a mezőnyből kiemelkedett a mindössze 16 esztendős Strúbel Bence, aki több versenyszámban édesapját, Strúbel József „Dedit” is megelőzte – írja a Csupasport.

Juhász István (középen) mellett Bozsó Zoltán ezüst-, míg Hamvasi Ferenc bronzérmet szerzett Fotó: csupasport

A VERSENYSZÁMOK

standing block chop

Ez a versenyszám a fa fejszével történő kivágását szimulálja. A cél, egy fémtartóban függőlegesen rögzített, 30 centiméter átmérőjű tuskó lehető leggyorsabb elvágása két oldalról. A fejsze pontos irányítása, valamint az erős lendítés és csapás a legfontosabb, a legjobbak 13 másodperc körül végeznek.

underhand chop

Miként a kivágott fa feldarabolásakor, itt is cél a vízszintesen rögzített, 32 centiméter vastag tuskó mindkét oldalról történő átvágása fejszével. A versenyző a fatörzsön áll, de ha csak egyik oldalról hasítja a fát, a versenybírók kizárják. A legjobbak 15 másodpercnél kevesebb idő alatt végeznek a feladattal.

A törzset mindkét oldalról muszáj hasítani Fotó: csupasport

single buck

Cél egy fakorong (cookie) levágása egy csaknem két méter hosszúságú, egy emberes fűrésszel, egy vízszintesen rögzített, 46 centiméter vastag tuskóból. A sportoló ritmusa és dinamikája meghatározó, de a fűrész jobb csúszása érdekében, a fát olajkeverékkel fújják be, s a versenyző segítője éket helyezhet be a tuskó és a cookie közé. Az élsportolóknak a feladat teljesítéséhez 10 másodperc körüli időre van szükségük.

A single buck versenyszámban meghatározó a favágó ritmusa és dinamikája Fotó: csupasport

stock saw

A versenyzők egy profi STIHL fűrésszel, az új MS 661 C-M modellel versenyeznek. A startpisztoly eldördülése után a fűrésszel át kell vágni a 40 centiméter vastag tuskót, majd a vágásra kijelölt részen egy alsó- és felsővágással két cookie-t kell levágniuk. A korongok mérete előre megszabott vastagságú lehet, ellenkező esetben a versenyzőt diszkvalifikálják. Az élsportolók 10 másodperc körüli idővel végeznek.

springboard

A függőlegesen rögzített fatörzsre két pallót helyez a favágó, akinek célja a törzs csúcsára rögzített, 27 centiméter átmérőjű tuskó elvágása. A technikát eredetileg az észak-amerikai erdei munkások használták, hogy az akár méteres magasságú gyökérzet fölé kerüljenek. A start után a versenyző vállmagasságban nagyjából 10 centiméter mély „zsebet” vág a törzsbe fejszével, majd behelyezi az első palló csúcsát. Ekkor a pallóra mászva kell kialakítani a második mélyedést, amely nagyjából két méter magasságban lehet, s erre állva kezdhető meg a csúcsra rögzített tuskó elvágását. A tuskó kétoldali hasítása ezúttal is kötelező. A springboardot a versenyszámok királyának is nevezik, mert a favágónak nemcsak precíz technikára és erőre, hanem egyensúlyérzékre és ügyességre is szüksége van. Nemzetközi szinten a szintidők 40 másodperc alatt maradnak.

Hamvasi Ferenc (balra) a versenyszámok királyával birkózik Fotó: csupasport

hot saw

A tuningolt motorfűrész egy a hószánokra, nagyteljesítményű motorkerékpárokra jellemző 60–80 lóerős, egy egycilinderes kétütemű motorral rendelkezik, speciális, gyakran a sportoló által átszerelt fűrészek. Ezek kizárólag versenyzésre használhatók, mert a gép nyugodt vezetéséhez nagy erőkifejtés szükséges, valamint a gépek hűtés nélküliek, ezért hosszabb munkavégzésre alkalmatlanok. A hot saw-k súlya eléri a 30 kilogrammot, a fűrészlánc sebessége pedig akár 250 km/h is lehet. A fűrészek ára 5000 euro.

Borítókép: Juhász István Fotó: csupasport.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!