döntő a gyorsaság

2019.05.13. 11:45

Készülnek a paraziták – kezdődik a kullancsszezon

A testben talált kullancsot minél hamarabb el kell távolítani, mert a betegségek kialakulásában nagy jelentősége van annak, hogy mennyi idő telik el a csípés és az eltávolítás között – közölte Földvári Gábor parazitológus kutató az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Forrás: Shutterstock

Fotó: PNG Guru

A szakértő azt mondta,

ha valaki kirándulás közben veszi észre a kullancsot, nem érdemes megvárnia, amíg hazaér, inkább azonnal – akár körömmel is – távolítsa el azt.

A gyógyszertárakban kapható kullancstesztet – amely azt mutatja meg, hogy az adott kullancs fertőzött-e a Lyme-kórt okozó Borellia baktériummal – is érdemes elvégezni – javasolta, hozzátéve ugyanakkor: a teszt nem mutat 100 százalékos eredményt, és pozitív eredmény esetén sem törvényszerű a megbetegedés – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Mint mondta, nem lehet átlagot mondani, hogy régiónként milyen arányban fertőzöttek ezzel a kullancsok, de európai vizsgálatok szerint a harmaduk az lehet.

A Lyme-kór első tünete a vándorló folt.

Ha ezt észreveszik, és időben elkezdődik a kezelés, antibiotikummal jól kezelhető, a nehéz diagnosztika miatt viszont sok esetben későn vagy nem is ismerik fel a betegséget – ismertette.

A szakértő kitért arra is,

a kullancs nem megy át az állatokból az emberbe, mert amikor a kullancs gazdát talál, addig marad rajta, amíg le nem pottyan.

Az utána kikelő lárvák azonban már veszélyt jelentenek az emberre is – hívta fel a figyelmet Földvári Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!