többé nem kérdés

2018.12.18. 06:06

Kiderült, hány éves korunkig hiszünk a Mikulásban

Elkészült az első nemzetközi Télapó-felmérés.

Forrás: Shutterstock

A tanulmány, amelyet a phys.org tudományos portál ismertetett, megállapította, hogy

sok gyerek nem tart attól, hogy szerepel a Mikulás rosszakat felsoroló listáján, és sok az olyan gyerek is, aki nem hisz már ugyan a Mikulásban, de továbbra is úgy tesz, mintha hinne.

Chris Boyle, az Exeteri Egyetem pszichológusa világszerte faggatott embereket arról, hogyan változott a véleményük a Mikulással kapcsolatban, és változott-e a szüleikbe vetett hitük miután megtudták, a Mikulás nem az, akinek gondolták. A professzor 1200 választ kapott kérdéseire a világ minden tájáról, olyan felnőttektől, akik felidézték gyermekkori emlékeiket.

A kutatás szerint a válaszadók 34 százaléka azt kívánja, bárcsak még mindig hihetne a Mikulásban, 50 százalék viszont annak örül, hogy már nem hisz benne többé. A válaszolók 34 százaléka mondta, hogy a Mikulásban való hite miatt javult gyermekkorában a viselkedése, viszont 47 százalékra semmilyen hatással nem volt.

A kutatásban résztvevők általában 8 éves koruk körül veszítették el hitüket a Mikulásban.

De a válaszadók 65 százaléka továbbra is úgy tett, mintha hinne még benne. A válaszolók 56 százaléka állította, hogy a felnőttekbe vetett hitét nem ingatta meg, amikor megtudta az igazat a Mikulásról, 30 százalékét viszont igen.

A válaszadók 31 százaléka nem merte bevallani a gyermekének, hogy nincs Mikulás, amikor az rákérdezett, 40 százalék viszont nem tagadta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!