valós veszély

2018.02.21. 13:12

Könnyen felfedezhetik maguknak a mesterséges intelligenciát a bűnözők

A szemünk előtt kibontakozó problémára egy nemzetközi tudóscsapat hívta fel a figyelmet.

A mesterséges intelligencia (amelyet angol neve [artificial intelligence] után AI-nek is rövidítenek) alkalmazásának gyors előretörése növeli a kockázatát annak, hogy

a technológiát rossz célra: automatikus hackertámadásokra, önvezető autók balesetének előidézésére, a kereskedelemben kapható drónok célzott fegyverként való alkalmazására használják fel

- figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport.

A dokumentum szerint teljesen újszerű, egyebek között beszédszintetizálásra és a közösségi médiában elérhető információk elemzésével végzett célzott adathalászásra, automatizált számítógép-feltörési támadásokra lehet számítani.

A drónok, önjáró járművek és egyéb elektronikus berendezések felhasználásával fizikai támadást lehet intézni emberek és intézmények ellen.

Egy arcfelismerő funkcióval ellátott és egyébként teljesen veszélytelennek tűnő takarítógép például fel tudja robbantani magát a célszemély közelében.

A lehetőségeknek csak a fantázia szab határt.

Tizennégy intézmény, köztük a Cambridge-i, Oxfordi és Yale Egyetem 26 kutatója szerdán nyilvánosságra hozott tanulmányában aggodalmának adott hangot amiatt, hogy autoriter államok, bűnözők és magányos támadók visszaélhetnek az új technológiával.

A mesterséges intelligencia rossz célú használata

küszöbön álló veszélyt jelent a digitális, fizikai és politikai biztonságra, mivel lehetővé teszi a nagyméretű, pontosan célzott, nagy hatékonyságú támadásokat

- írták tanulmányukban, amelyben a következő öt évben valószínűsíthető fejleményekre összpontosítottak.

„Valamennyien egyetértünk abban, hogy a mesterséges intelligenciának sok pozitív alkalmazási lehetősége van. A szakirodalom azonban hiányos annak rossz célú felhasználásáról” – magyarázta Miles Brundage, az Oxfordi Egyetem emberiség jövőjét kutató intézetének szakembere.

A mesterséges intelligencia számítógép használatával hajt végre olyan emberi intelligenciát igénylő feladatokat, mint a döntéshozatal, szöveg, beszéd vagy vizuális képek felismerése. A technikai lehetőségek tárházát nyitja meg, de heves vitákat váltott ki az elmúlt években arról, hogy az általa megvalósítható tömeges automatizálás jelentősen növelheti-e a munkanélküliséget és más szociális hátrányokat.

A mintegy százoldalas tanulmány felhívta a figyelmet arra, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása csökkentheti a végrehajtott támadások költségeit emberi munkát, szakértelmet igénylő esetekben.

Olyan új támadási formák kerülhetnek felszínre, amelyek eddig egyetlen ember által kivitelezhetetlenek voltak,

vagy olyan támadási formák, amelyek kihasználják magának a mesterséges intelligenciának a sérülékenységét.

A tanulmány készítői áttekintették az eddigi tudományos kutatásokat az AI jelentette biztonsági kockázatokról, és együttműködésre szólították fel a kormányokat, politikai és műszaki szakembereket ezen veszélyek elhárítására.

Borítókép:  Phonlamai Photo/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!