Magyar Természettudományi Múzeum

2018.03.31. 15:27

Kucsmagomba-napokat rendeznek

A tavaszi élő gombák mellett élethű, fagyasztva szárított nyári és őszi gombafajokat is láthatnak az érdeklődők a Természettudományi Múzeumban rendezendő Kucsmagomba napokon április 6. és 8. között Budapesten.

Forrás: shutterstock.com

Fotó: SuvorovaElena

A háromnapos eseményen lesz gombameghatározás is szakértők segítségével, a gombaszimatszonda program keretében pedig egy-egy gombafajra jellemző illatú vegyületmintát megszagolva találhatják ki az érdeklődők, hogy az melyik gombához tartozik.

Gombaszépségversenyt is rendeznek, amelyre a helyszínen lehet nevezni, az eredményhirdetés április 8-án délután lesz.

A legszebb gombák tulajdonosai értékes jutalomban részesülnek. A gyereksarokban játékos, gombás feladatokkal, memóriajátékkal és színezőkkel várják a gyerekeket.

A kiállított gombákból bemutatót is tartanak: április 6-án és 8-án két, míg április 7-én három alkalommal.

A tavasz első hírnökei közé tartoznak a kucsmagombák. Sárgásbarna vagy szürkésbarna színű, többnyire méhsejtszerű üregekből álló süvegükről és fehéres, szemcsés tönkjükről könnyen felismerhetőek.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / SuvorovaElena

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!