színjóslás

2019.03.18. 23:32

Megtalálták, mi befolyásolja a szemöldök színét

A kutatók szerint a gének felfedezése hasznos lehet a jövőben a kriminalisztika területén is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Irina Bg

Elsőként azonosított a szemöldök színéért felelős kilenc gént egy nemzetközi kutatócsoport – derül ki a Journal of Investigative Dermatology című tudományos lapban megjelent tanulmányból.

A szemöldök színe az emberi test egyik legfelismerhetőbb vizuális jellemvonása. Szoros összefüggésben van a hajszínnel, de a kutatók szerint a két jellemzőhöz egymást átfedő és önálló genetikai összetevők kapcsolódnak.

Az emberi szemet, hajat, bőrszínt vizsgáló korábbi kutatások számos génvariánst azonosítottak, de nem találták a szemöldök színét meghatározót.

Az európai embereknél változó a szemöldök színe. Ráadásul a hajszín nem egyezik meg pontosan a szemöldök színével, sok barna hajú embernek van például fekete szemöldöke.

Kínai, holland, ausztrál, brit és amerikai kutatók 6513 európai személy mintáit elemezték és négy kategóriába sorolták: vörös, szőke, barna és fekete.

Arra jutottak, hogy nyolc gén, melyeket korábban pigmentációs génként ismertek, befolyásolhatja mind a szemöldök, mind a haj színét. Az MC1R nevű génvariáns például a szőke szemöldökért és a vörös hajért felelős.

Ráadásul felfedeztek egy új gént (C10orf11), amely csak a szemöldök színét befolyásolja. Ezekkel az új ismeretekkel a kutatók kifejlesztettek egy szemöldökszínjósló modellt.

Liu Fan, a Kínai Tudományos Intézet Pekingi Genomikai Intézetének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője szerint a modell segítségével fejleszthető az emberi fenotípusok (fizikai megjelenés) kutatása, és hasznos lehet a jövőben a kriminalisztika területén is.

„Az új felfedezések alapján sokkal alaposabban következtethetünk egy egyén haj-, szem-, bőr- és szemöldökszínére és egyéb fenotipikus információkra csak a DNS-ből” – mondta Liu.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!