egészség

2018.01.24. 20:00

Mumus lett a tej

A tej és a tejtermékek a kiegyensúlyozott vegyes étrend fontos részei, és a bennük található értékes tápanyagok hozzájárulnak a szervezet megfelelő működéséhez. Meglepő, hogy miközben ezt a legtöbben tudják, mégis évről évre egyre kevesebbet fogyasztunk belőle, aggasztóan csökken a tej forgalma.

Fábos Erika

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: Ana Blazic Pavlovic

A legfrissebb hazai táplálkozási ajánlások szerint naponta legalább fél liter tejet vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejterméket, például joghurtot vagy sajtot kellene fogyasztanunk – áll a Vasárnap Reggel összeállításában.

A többség azonban ennek a felét is alig fogyasztja el Magyarországon. Az Országos Táplálkozási és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (OTÁP) adatai szerint 84 százalék azok számaránya, akik az ajánlásnál kevesebb tejterméket visznek be szervezetükbe. Az átlagos érték a 2014. évi adatok alapján alig 246 gramm, ráadásul folyamatos csökkenést produkál a 2009-ben mért 259 grammos mennyiséghez képest. A friss fogyasztási adatok szerint a trend nem változott tavaly sem, egyes kategóriákban – például a 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tejeknél – két számjegyű forgalomcsökkenést is tapasztaltak a gyártók, forgalmazók.

A csontritkulás már járvány nálunk

A kedvezőtlen folyamatnak előbb-utóbb komoly népegészségügyi kihatásai is lehetnek, hiszen a tej és a tejtermékek biztosítják kalciumbevitelünk jelentős hányadát. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által nemrégiben publikált elemzés adatai szerint a csontok szilárdságában fontos szerepet betöltő kalcium 54 százaléka a tejnek és a tejtermékeknek köszönhetően kerül a szervezetünkbe. Az a gond, hogy a magyarok többsége még így sem jut hozzá az ajánlásokban szereplő napi 800-1000 mg kalciumhoz, az átlagos fogyasztás csupán 721 milligramm. Ez az érték a csontritkulás szempontjából jobban veszélyeztetett nők körében még ennél is alacsonyabb: 689 mg. Különösen annak fényében riasztó ez, hogy a becslések szerint egymillió magyart érintő betegségről beszélünk, akik kétharmada nő.

Tudjuk, hogy kell, mégis kerüljük

Az élelmiszerekkel és a táplálkozással kapcsolatos ismeretek bővítésén is dolgozó TÉT Platform Egyesület friss adatai szerint a magyarok az egészséges, kiegyensúlyozott étrend fontos részének tekintik a tejtermékeket. Reprezentatív, 1019 fő megkérdezésén alapuló kutatásukban a sajt 3,9, a tej 3,7, a joghurt 3,3 pontot ért el egy ötfokú skálán, ahol az ötös értéket az egészséges étrendbe leginkább beillő élelmiszernek adhatták a megkérdezettek. Tízből egy felnőtt mégis egyáltalán nem fogyaszt tejet, sőt a magyarok 62 százaléka savanyított tejtermékeket, így például joghurtot, kefirt sem.

Több betegségtől is megóvhat

Antal Emese dietetikus-szocio­lógus, a TÉT Platform szakmai vezetője szerint a táplálkozási ajánlásokon túlmenően további nyomós érvek szólnak a tej és a tejtermékek mellett. „Ezek az élelmiszerek a legfontosabb kalciumforrásaink, ráadásul D-vitamin- és ásványianyag-tartalmuk is jelentős. Tudományos kutatások erősítették meg, hogy rendszeres fogyasztásuk például a vastagbélrák előfordulásának gyakoriságát 15-20 százalékkal csökkenti. A sajtokban olyan összetett tejfehérjék találhatóak, melyek segítenek megelőzni a fogszuvasodást. Néhány évvel ezelőtt pedig arra mutattak rá, hogy a savanyított tejtermékek, főként a joghurt fogyasztása a 2-es típusú cukorbetegség előfordulását is mérsékelheti” – magyarázta a szakértő.

A dietetikus ezért felhív­ja a figyelmet a tej és a tej­termékek mindennapi fogyasztásának fontosságára: a napi fél liter tejnek, tejterméknek megfelelő ajánlás elérésében sokat jelenthet az is, ha mindennap elfogyasztunk egy pohár joghurtot például reggelire, és minden étkezésbe becsempésszük valamilyen formában.

A tejek és a tejtermékek között jó az alacsonyabb zsír- és cukortartalmúakat választani, amelyek jobban illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe – tanácsolja.

Fejenkénti 165 liter tej – ez nagyon kevés

Miközben tejből egyre kevesebbet fogyasztunk, soha nem látott mennyiségű laktózmentes tej és tejtermék kerül a boltok polcaira, és virágzik a növényi alapú tejek piaca is, pedig sokkal drágábbak, mint a tej, és kalciumot nem is tartalmaznak. Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Termék­tanács elnöke elmondta, hogy hazánkban ma az összes tejterméket számítva éves szinten 165 liternyit fogyaszt el egy átlagos magyar tejivó. Ez a mennyiség tőlünk nyugatabbra 250–270 liter évente. Igaz, a szlovákok és az ukránok még nálunk is kevesebbet isznak, de az írek, a hollandok, a svédek és főleg a finnek csaknem kétszer annyi tejet isznak, mint mi.

Az adatok alapján a lak­tóz­ér­zékenyek számaránya folyamatosan növekszik Magyarországon. Nekik a laktózmentes tej és tejkészítmények jelentik a megoldást. A dietetikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a csontok egészsége érdekében a mozgás is fontos, laktóz-érzékenység és tejallergia esetén pedig jelentős mennyiségű kalciumhoz lehet jutni zöldségekből és gyümölcsökből is. Annak, aki nem érzékeny a tejre, semmi oka, hogy kerülje, fogyasszon minél több formában minél többet belőle!

Ez mind csak félrevezető tévhit

A tartós, UHT vagy ESL tejek tartósítószerrel készülnek

NEM. Rendelet írja elő, hogy a tej kifejezés csak olyan terméken használható, amelyhez nem adtak hozzá és nem is vontak ki belőle semmilyen összetevőt – mondta Szakály Zoltán, a Debreceni Egyetemdékánhelyettese

erről a tévhitről.

Nehezen emészthető

NEM. Sőt, éppen hogy jól emészthető, a legtöbb diétás étrendben is helyet kap. Legfőbb szerepe gyermekkorban van, a benne lévő kalcium és D-vitamin hozzájárul az egészséges csontfejlődéshez és növeli a csonttömeget. Vegyük hozzá, hogy a magyar gyerekek 35 százaléka kalcium­hiányos!

Cukorbetegséget okoz

NEM. A tejfogyasztás nem okoz cukorbetegséget, az azonban igaz, hogy cukorbetegeknek körültekintéssel kell fogyasztaniuk, mert bizony a tejben cukor van.

A reggeli ital vagy a tejital káros

NEM. Ezek a termékek a tej mellett főleg tejsavót tartalmaznak – ami nem káros az egészségre.

Nem savanyodik meg, hát ez gyanús

DEHOGY IS! Ennek oka csak az UHT hőkezelési eljárás, amelynek során a tejet olyan hőfokra hevítik, hogy az élő mikroorganizmusok mind elpusztulnak, majd hirtelen lehűtik. Mikroorganizmusok hiányában pedig nem tud megsavanyodni. Pasztörizálás esetén maradnak élő baktériumok a tejben.

Serkenti a rák kialakulását

NEM. Sőt, a rendszeres tejfogyasztás csökkenti bizonyos felnőttkori daganatos megbetegedések, különösen a vastag- és végbélrák kockázatát. Ebben szerepet játszik a tej kalcium-, D-vitamin-, konjugáltlinolsav-, mirisztinsav- és vajsavtartalma is.

Vizezik a tejet

NEM. Az élelmiszerkönyv szerint sem vizet, sem más hozzáadott anyagot nem tartalmazhat, ha tartalmaz, akkor már nem illeti meg a tej elnevezés.

A tej hizlal

NEM. A tejfogyasztással, mozgás és aktív életmód mellett, nemhogy hízunk, hanem csökken a test zsírszövetállománya. Ellenben azt klinikai vizsgálatok is megállapították, hogy a testtömeg gyarapodásának két fontos kockázati tényezője a kevés alvás és az alacsony kalciumbevitel.

A legegészségesebb a házi

NEM. A pasztőrözetlen tej többféle kórokozót is tartalmazhat. A tehenek egészségi állapotától és a feldolgozás körülményeitől függően lehet benne egészségre káros anyag.

Laktózérzékeny vagy tejallergiás? Nem mindegy!

A laktózintoleranciát nem szabad összetéveszteni a tejaller­giával, ami a tejben található fehérjére adott allergiás reakció, az utóbbi esetben minden tejterméket kerülni kell. Laktóz­érzékenység esetén azonban nem a tej, hanem a laktóz bevitele okoz problémát, amelyen laktózmentes termékekkel is lehet segíteni. Tejallergiát jelezhet a hasmenés, hasi görcsök, hányás, puffadás – ezek a tünetek hasonlóak a tejcukor-érzékenység tüneteihez. Emellett jellemző még a kiütés, viszketés, asztma, légúti panaszok, ízületi fájdalmak – ha ezek közül többet is észlel, próbálja mellőzni a tejet, és figyelje meg, hogy van-e változás, valamint végeztessen allergiatesztet.

Borítókép: Illusztráció

Ana Blazic Pavlovic / Shutterstock.com

Címkék#tévhit#tej

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!