óvatos becslések

2018.04.26. 06:30

Nagyon alulbecsülték a vadon élő majmok számát

Kétszer annyi gorilla és csimpánz él vadon, mint azt eddig vélték, a gorillák száma azonban évről évre csökken - állapította meg átfogó vizsgálata során egy nagy nemzetközi kutatócsoport.

Forrás: pixabay.com

A szakértők öt közép-afrikai országban 59 helyszínen végeztek kutatást és tíz éven át követték figyelemmel a fontosabb alfajok változását.

Az állatok száma ezek alapján jóval több az eddig véltnél, a gorillapopuláció azonban minden évben egyre kisebb lesz.

Samatha Strindberg, a New York-i Wildlife Conservation Society kutatója elmondta, hogy 2013-ban a vizsgált területeken az egyenlítői Afrika nyugati részén 361 900 gorilla és 128 700 csimpánz élt.

A legóvatosabb becslések eddig abból indultak ki, hogy nagyjából fele ennyi állat élhet ezeken a területeken, a legjobb esetben 150-250 ezer gorilla és 70-117 ezer csimpánz.

A gorillák száma az adatok szerint 2005-től 2013-ig húsz százalékkal esett vissza,

a csimpánzok száma nagyjából változatlan maradt.

Az emberszabásúak számára a három legnagyobb veszélyt a vadorzás, a betegségek és életterük lerombolása jelenti.

A majmok mintegy 80 százaléka ellenőrzött védett területeken kívül él,

ezért a kutatók javasolják ezek kiterjesztését.

A tudósok a nyugati síkvidéki gorilla (Gorilla gorilla gorilla) és a közép-afrikai csimpánz (Pan troglodytes troglodytes) elterjedését vizsgálták 2003 és 2013 között öt országban. A természetben kizárólag ezeken a területeken élnek gorillák, a csimpánzok számára ezek a fő elterjedési területek.

A vizsgált gorillafaj alkotja minden gorilla 99 százalékát, a vizsgált csimpánzfaj a csimpánzok egyharmadát. A tanulmány, mely a Science Advances című tudományos lapban jelent meg, az eddigi legátfogóbb kutatás, amely a két alfaj teljes populációját vizsgálta.

Borítókép: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!