nagyobb területen

2018.06.13. 20:00

Négy naposra bővül a pécsi Zsolnay Fényfesztivál

Idén mintegy 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre a fényfestő csapatok június 28. és július 1. között.

Pécs, 2017. június 30. Fényfestés Pécs belvárosában a Zsolnay Fényfesztiválon 2017. június 30-án.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Sóki Tamás

30 helyszínen mintegy 100 programmal, köztük háromdimenziós fényfestéssel, újcirkuszi és utcaművészeti kavalkáddal várják a látogatókat.

A kedvelt pécsi épületek fényfestést, a belváros ismert terei és rejtett zugai fényinstallációkat kapnak. A vetítések és fényszobrok az eddigieknél is nagyobb területen helyezkednek majd el, a teljes belvárost behálózó Fény útja összesen 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet kelt életre – ismertette korábban a szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

A ZSÖK szerdán közölte: a fesztivál központi attrakcióját jelentő nemzetközi versenyen a pécsi székesegyház monumentális homlokzata elevenedik meg a háromdimenziós, mozgó fényalkotások által. Idén tovább bővül a vetített felület mérete, így nemcsak a bazilika oldalhajója, a tornyok és a tető, hanem már a hátsó tornyok is a látvány részét képezik.

A verseny előválogatása befejeződött, a programba tíz alkotás – köztük három magyar, valamint mexikói, spanyol, francia és ukrán – produkció került.

A fesztivál további újdonsága, hogy idén az utcaművészetek alkotóit is versenyre hívta a ZSÖK, amelyre utcaszínházi és utcai cirkuszi előadással lehetett jelentkezni. Az előválogatást követően a legjobb öt – egy-egy spanyol és francia, valamint két argentin és egy magyar – produkció fog versengeni a 3000 eurós fődíjért. A megmérettetést a Magyar Zsonglőr Egyesülettel közösen szervezik, a fesztivál ideje alatt idén is Pécs ad otthont a Magyar Zsonglőrtalálkozónak.

A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy a rendezvény nappali programokat is kínál: a tavaly debütált úgynevezett Fénybütyköldébe látogatók maguk készíthetnek világító ékszereket és emléktárgyakat, de játszóházakat és látványos fizikai kísérleteket is tartanak.

A közönség zenei szórakoztatásáról mások mellett a japán Yuki Koshimoto és az ambient művész Maoom közös fellépése, az indiai Thaalavattam ütőhangszeres projekt, valamint a 14 tagú katalán dobos együttes, a Sound de Secá koncertje gondoskodik. A 30Y frontembere, Beck Zoltán Gyermeknek bátor címmel tart szerzői estet.

A ZSÖK korábban beszámolt arról is, hogy a fényfesztiválon Costa Rica-i tűzzsonglőrök és spanyol utcaművészek szerepelnek, a Sienta La Cabeza nevű katalán hajszobrász-csapat ismét több napon át készít világító hajkölteményeket a vállalkozó kedvű fesztiválozók számára.

Mengyán András Munkácsy-díjas képzőművésznek a Pécsi Galériában nyílik kiállítása, Bordos László Zsolt ikonikus Spidron 3D mappingjének megtekintéséhez pedig „a föld alá kell szállniuk” az érdeklődőknek, az éjszakát pedig egy hét méter átmérőjű Hold-installáció fénye ragyogja majd be. A Hold múzeuma című alkotás az Angliában élő Luke Jerram műve, a világító művészeti installációhoz a NASA különlegesen részletes égitestfotóit vették alapul, a belülről megvilágított gömb formájú szobor minden centimétere öt kilométernek felel meg a Hold tényleges felszínéből.

Borítókép: Fényfestés Pécs belvárosában a Zsolnay Fényfesztiválon

Forrás: MTI Fotó/Sóki Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!