Veszélyforrások

2018.01.25. 15:20

Novák Katalin: sok még a teendő a szexuális felvilágosítás területén

A gyerekeink a digitális bennszülöttek, mi pedig még csak digitális bevándorlók vagyunk. Mégis ők a védtelenebbek az internetes mocsokkal szemben.

7 year old boy using tablet computer. Paris, France VOISIN/PHANIE

Forrás: afp

A szex sokáig tabutéma volt, sokszor még ma is az – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Miskolcon.

Novák Katalin az ERGO Európai Regionális Szervezet a TeenSTAR program meghonosítása Magyarországon a Transznacionális Együttműködések című projekt keretében című nyitókonferenciáján úgy fogalmazott: a szülők, a pedagógusok és mások is tudják, hogy ezzel kezdeni kelleni valamit, de nincsen meg az a tapasztalat, amit a szüleiktől, nagyszüleiktől kaptak volna, az, miképp is kellene ehhez a kérdéskörhöz hozzáállni.

Mint mondta, a digitális, az internetes világnak köszönhetően óriási változás következett be ezen területen, sajnos azonban nem mindig a jó irányban, a gyermekeket veszélyek is fenyegetik.

Novák Katalin külön is kiemelte, hogy

a néhány éves kicsik kezébe is olyan telefont adnak, amelyek révén nemcsak a világ nyílik ki számukra, hanem „kiengedtük őket egy kétszer négysávos autópályára” minden támasz és védelem nélkül.

A rengeteg pozitívum mellett ez a világ nagyon sok veszélyt is rejt – tette hozzá.

Az államtitkár hangoztatta azt is, hogy a gyermekek ezen a területen bőven a felnőttek előtt járnak, „mi kullogunk a nyomukban, próbálunk velük lépést tartani”, többen mondják, hogy ők digitális bennszülöttek, „mi meg digitális bevándorlók” vagyunk.

Hozzátette:

a gyerekek a mobiltelefonon olyan szexuális tartalmakkal is találkoznak, amelyek többsége nem szerethető, nem a felvilágosítást szolgálja, hanem számukra feldolgozhatatlan, érzelemmentes pornográfiát, erőszakot mutat,

és nagyon nehéz ezektől a hatásoktól megvédeni őket.

A szervezet 2016 óta dolgozik a TeenSTAR nemzetközi szexuálpedagógiai személyiségfejlesztő program elterjesztésén magyar nyelvterületen. Az osztrák, német, felvidéki és erdélyi partnerekkel benyújtott pályázat eredményeként a Transznacionális Együttműködések projekt keretében indulhatott el Miskolcon és térségében a csütörtöki nyitókonferenciával a hároméves program, amelyben 9-19 éves fiatalokkal foglalkozó oktatókat képeznek.

A projekt szervezői közölték: a legtöbb felmérés szerint a gyerekek többsége egyáltalán nem vagy csak felszínesen beszél szüleivel a szexualitásról. A TeenSTAR segítséget nyújt kérdéseik megválaszolásában, a program a szexualitást a testi, lelki, szellemi hatások egységeként közelíti meg.

Borítókép: Illusztráció

AFP / VOISIN / PHANIE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!