Innovatív és interaktív

2020.09.29. 17:02

Ökoturisztikai látogatóközpont épült Lábatlanon

Lábatlanon 290 millió forintos beruházással elkészült a település és környéke ipartörténetét és természeti értékeit bemutató ökoturisztikai látogatóközpont – közölte az önkormányzat.

Forrás: Shutterstock

A városháza tájékoztatása szerint az épületben létrehozott kiállítótér öt termében a cementgyártást, a kőfaragást és a papírgyártást mutatják be, valamint a Dunát és a Gerecse hegységet. A kiállításokat a hagyományos eszközök mellett innovatív és interaktív elemekkel szerelték fel.

Kialakítottak egy vetítések, oktatások és foglalkozások lebonyolítására alkalmas előadótermet is, a városon áthaladó kerékpáros turisták igényeit pedig egy kerékpárüzlet és -szerviz szolgálja ki.

A beruházás 275 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás és 15 millió forintos önkormányzati önerő felhasználásával valósult meg.

A turisztikai központ az év 290 napján elérhető, a főszezonban hosszabbított nyitvatartással várja az érdeklődőket. A látogatóközpont szomszédságában, a Gerenday-kertben a vidék természeti értékeit, növényvilágát bemutató tanösvényt hoztak létre.

A Dunamente Ökoturisztikai Látogatóközpontnak otthont adó épület, amely a település központjában található, korábban postakocsi-állomás volt, később a Gerenday család kőfaragó műhelye, majd lakásokat alakítottak ki benne.

A rossz állapotú házat 1999-ben vette meg Lábatlan önkormányzata.

Borítókép: illusztráció

Címkék#turizmus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!