Ökoajtó

2018.10.15. 15:54

Ön hogy tárolja az élelmiszereket a hűtőben?

Egy felmérés szerint évente átlagosan ötvenezer forintot dob ki egy magyar család az ablakon csupán azért, mert nem megfelelően tárolja hűtőjében az élelmiszereket.

Forrás: Shutterstock

Egy átlagos magyar fogyasztó évente 33 kilogramm élelmiszert dob ki csak azért, mert a nem megfelelő tárolás miatt megromlott, vagy mert feleslegesen vásárolta meg. Ha ezt sikerül kiküszöbölni, egy négytagú család évente akár 50 ezer forintot is megspórolhat – hívja fel a figyelmet a hirado.hu összeállítása.

Ehhez alapvetően tudatos bevásárlásra van szükség, de sokat segít az is, ha megfelelően használjuk a hűtőszekrényünket.

Ha elég hideg van odabent, és csak a hűtést igénylő élelmiszereket tároljuk – már nyertünk. Ha pedig új készülék vásárlását tervezzük, a frizsider kiválasztáskor részesítsük előnyben a valóban hasznos extra funkciókat.

Globálisan az emberi fogyasztásra megtermelt élelmiszer egyharmada, évente mintegy 1,3 milliárd tonna végzi hulladékként vagy megy kárba. Az ENSZ mezőgazdasági szervezete, a FAO adatai szerint

a világ tehetős országaiban évente keletkező élelmiszer-hulladék mennyisége (222 millió tonna) nem sokkal marad el Afrika szubszaharai térségének teljes éves élelmiszer-termelésétől (230 millió tonna). Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, amelynek jelentős hányada – körülbelül harmada – a háztartásokban termelődik.

Magyarországon fejenként éves szinten 68 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezik, ami az élelmiszer-vásárlásunk 10-11 százalékát teszi ki. E mennyiség csaknem fele, évi mintegy 33 kilogramm az, amely elkerülhető volna, míg nagyjából a másik felét az úgynevezett nem elkerülhető hulladék teszi ki.

Elkerülhető hulladéknak azok az élelmiszerek számítanak, amelyeket csak azért dobunk ki, mert a nem megfelelő tárolás miatt megromlottak, vagy egyszerűen csak feleslegesen vásároltuk meg, míg például a tojáshéj, a csontok, az almacsutka stb. a nem elkerülhető hulladékok körébe tartozik.

„A statisztikai hivatal által közölt fogyasztási adatokból kiindulva ez azt jelenti, hogy az otthoni élelmiszer-pazarlás megszüntetésével egy átlagos háztartásban havonta és személyenként ezer forintot lehetne megtakarítani. Egy négytagú család esetében ez évente mintegy 50 ezer forintot jelent, amiből akár kétheti hipermarketes nagybevásárlás is kihozható” – hívja fel a figyelmet Budai Nikoletta, az LG háztartási elektronikai üzletágának termékspecialistája.

A háztartási élelmiszer-hulladék mennyiségének csökkentésében jelentős szerepet játszhat, ha jól használjuk a hűtőnket, netán a készülék is rendelkezik hasznos, az ételeinket hosszabban frissen tartó extra funkciókkal.

Ha hűtővásárlás előtt állunk, érdemes energiatakarékos, lineáris inverter kompresszorral felszerelt készüléket választani, hiszen így kiküszöbölhető a hosszú időn át történő, hatékony élelmiszer-tárolás legnagyobb ellensége, a hőmérséklet-ingadozás.

„Jó szolgálatot tesz a korszerű hűtőkben megtalálható úgynevezett Fresh Balancer és Fresh Converter rendszer is, amely frissen tartó rekeszenként optimális páratartalmat és hőmérsékletet biztosít a húsoknak, zöldségeknek, gyümölcsöknek, sajtoknak, felvágottaknak, így azok tovább maradnak frissek” – hívja fel a figyelmet az LG szakértője.

Az olyan különleges megoldások, mint az úgynevezett ökoajtó, amikor a hűtőajtónak csak egy kisebb részét nyitjuk ki, az ételek frissen tartását és az energiahatékonyságot szolgálja, hiszen így a kisebb felület miatt kevesebb hideg levegőt engedünk ki a hűtőből. A kopogásra átlátszóvá váló üvegajtó esetében pedig már egyáltalán ki sem kell nyitni a készülék ajtaját ahhoz, hogy meggyőződjünk a hűtőnk tartalmáról.

Az élelmiszer-pazarlás elleni otthoni küzdelemben oroszlánrésze van annak, hogy mennyire vagyunk tudatos fogyasztók.

A gondok ott kezdődnek, hogy a fogyasztók csaknem fele nincs tisztában azzal, hogy mi a különbség a minőségét megőrzi és a fogyaszthatósági dátum között. Az utóbbival szemben, az előbbi esetben a termék a dátum lejárta után is biztonsággal fogyasztható – ha ezt tudjuk és nem dobjuk ki kóstolás nélkül, máris tettünk egy lépést a pazarlás csökkentése felé.

Az is jó módszer, ha előre megtervezzük a heti menüt és azt, hogy ehhez mit kell bevásárolnunk. Így kisebb az esély arra, hogy hirtelen felindulásból csak azért veszünk meg valamit, mert megkívántuk, és „jó lesz az még valamire”, vagy éppen akciós.

Ellenőrizzük napi rendszerességgel a hűtő tartalmát, kövessük nyomon az ott tárolt élelmiszerek szavatossági idejét és állapotát, így még az előtt felhasználhatjuk azokat, hogy megromolnának.

„Érdemes külön tárolni a nyers húsokat, halakat, külön a friss zöldséget és a gyümölcsöt, és külön a fogyasztásra kész élelmiszereket” – tanácsolja Budai Nikoletta. A hagyományos hűtők felső polcán kevésbé van hideg, ezért ott a süteményeket célszerű elhelyezni. Fontos úgy becsomagolni a nyers húsokat és halakat, hogy a belőlük kicsepegő lé ne érintkezzen más élelmiszerekkel, rendszeresen ellenőrizzük, hogy nincs-e romlott élelmiszer a hűtőben, tiszta-e a belső tér, az aromásabb ételeket pedig alaposan csomagoljuk be.

Borítókép: illusztráció.

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!