Trianon 100

2020.05.28. 19:15

Programsorozattal készül Trianon 100. évfordulójára a Magyar Cserkészszövetség

A Magyar Cserkészszövetség programsorozatot indít Trianon 100. évfordulója alkalmából. A megemlékezés első programja az Összetartozásunk Tüze.

Nagykovácsi, 2018. május 27. Cserkészek az országos cserkésznap nyitóeseményén és a felújított Teleki–Tisza-kastély ünnepélyes átadóján az épület parkjában, Nagykovácsiban 2018. május 27-én. A kastélyt és parkját 2013-ban kapta meg a Magyar Cserkészszövetség; a felújításra 2,5 milliárd forint támogatást biztosított a kormány. A cserkészszövetség az ingatlanon rendezvényközpontot alakított ki, ahol egyebek mellett képzéseket, nemzetközi konferenciákat, cserkésztalálkozókat tartanak majd. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) kezdeményezésére a magyar cserkészszövetségek szervezésében megvalósuló esemény honlapján nyomon lehet követni a folyamatosan bővülő programhelyszíneket. Magyarország és a Kárpát-medence területein túl Kazahsztántól Honoluluig, Narviktól Rio de Janeiróig, Ausztráliától Japánig lángolnak majd a cserkésztüzek – olvasható a szövetség közleményében.

Emellett az MCSSZ szervezésében hamarosan egy túrasorozat is kezdetét veszi.

A Trianoni Túracélpontok program versenyként is felfogható, ami a programév végéig, 2021. június elejéig tart. A következő évben a Kárpát-medence területén 100 népszerű túracélpont bejárását szorgalmazzák.

Hamarosan a program honlapján, Facebook-oldalán lehetőség lesz fényképek megosztására, illetve készül egy letölthető füzet, amelyben minden túracélpont megtalálható.

A határon innen és túli magyar cserkészek többek között ezekkel a programokkal emlékeznek történelmünk 100 évvel ezelőtt bekövetkezett, a magyarság XX. századi történelmét meghatározó eseményre. Egyben módot kínálnak arra, hogy e szétszakított helyzetet fókuszba állítva magyarságunkat „tettben és lélekben” meg tudjuk élni, tudásunk mélyüljön – tették hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!