erő, öröm, nyugalom

2020.01.30. 10:54

Sikerhez segíthet a megfelelő színű ruha

Nemcsak a kedvünkre, hanem a viselkedésünkre és persze másokra is hatással lehet, az, milyen színű ruhadarabokat öltünk magunkra reggel.

Forrás: Shutterstock

Kutatások bizonyítják, hogy bizonyos színű ruhák viselése pozitívan befolyásolhatja a szellemi és fizikai aktivitást – derül ki a Vasárnap Reggel cikkéből.

Erő

Fontos prezentációra, esetleg állásinterjúra készül, és szüksége lenne egy kis magabiztosságra? Viseljen pirosat! A színterápiával foglalkozók szerint a vibráló tónus energiája növeli a tesztoszteronszintet. Ez a hormon segíti elő azt, hogy energikusnak és erősnek érezze magát.

Öröm

Olyan munkát kell elvégeznie, amihez semmi kedve? Öltsön sárga ruhát! Szakértők szerint ez a szín úgy hat viselőjére, mint egy kellemes séta a napsütésben. Ráadásul nemcsak a szemléletmódot változtatja meg, hanem az agy kognitív (megismerő) képességét is erősíti. Kutatók úgy vélik, az intenzív sárga árnyalat aktiválja az agyban azon kémiai anyagokat, amelyek erősítik az érvelés képességét és a logikát, sőt, a hangulatot is pozitívan befolyásolják. Az eredmény? Nagyobb lelkesedéssel lát neki a feladatnak, és gyorsan, hatékonyan dolgozhat.

Nyugalom

A kórházak és orvosi rendelők falát általában zöldre festik, mert az megnyugtatja a pácienseket. Szakemberek állítják: ez az árnyalat segít csökkenteni a vérnyomást és a pulzusszámot. Ha a teste megnyugszik, az elméje is elcsendesedik, ezért amikor úgy érzi, képtelen megbirkózni a stresszel, viseljen zöld ruhát vagy kiegészítőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!