Védett fajok

2018.06.24. 12:17

Sir David Attenborough: adjuk az állatoknak az oroszlánrészt!

A népszerű természetfilmes a Lion's Share, vagyis az Oroszlánrész projekt nagykövete lett, mely arra hív: ha állatok fotóit használjuk hirdetéshez, reklámhoz, fordítsuk a bevétel egy részét az állatok védelmére.

Az IFL Science is közzétette a felhívást. „A világ összes hirdetésének 20 százalékában állatok szerepelnek, de ezen állatok több mint 90 százaléka a kihalás szélén áll, vagy veszélyeztetett” – mutat rá a kampányvideóban a 92 esztendős Sir David Attenborough. „Ennek ellenére még mindig nem kapták meg az őket megillető támogatást. Mostanáig.”

A Lion's Share projekt létrehozóinak becslése szerint ha a világ tíz legnépszerűbb hirdetője csatlakozik a felhíváshoz, hogy minden, állatokat szerepeltető hirdetésük nyomán annak 0,5%-nyi részét adományozzák a programnak, az 47 millió dollárt bevételt eredményezhetne az ENSZ élővilágot és természetet támogató, megőrző jótékonysági szervezeteinek. A Lion's Share célja az évi 100 millió dolláros támogatottság elérése – olvasható a The Guardian című portálon.

A projekt alapítói között ott találjuk a Mars csokoládégyártó céget, mely partnerként csatlakozott az alapítókhoz, a Finch nevű ausztrál reklámvállalathoz és az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjához.

Borítóképünk forrása: Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!