a legszebb konyhakertek

2018.05.09. 06:30

Több mint 200 település csatlakozott eddig a mozgalomhoz

Már kétszáznál is több település csatlakozott az április végi határidőig "A legszebb konyhakertek" - Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program idei felhívásához. A kert jelentkezések azonban továbbra is folyamatosak, azokat változatlanul fogadják az egész Kárpát-medencéből, így a mostani még nem a végleges adat - közölte Kovács Szilvia karcagi alpolgármester, a mozgalom ötletgazdája.

Forrás: shutterstock

Fotó: K.Decha

A tavasz folyamán a hazai önkormányzatoknak sok feladatuk volt az országgyűlési választások miatt, ezért érkeznek még most is jelentkezések, ráadásul a kései tavasz és az extrém meleg időjárás is megnehezíti a kertművelők munkáját – indokolta a csúszást a főszervező.

Az idén kiemelt téma: „A termőföld, a talaj védelme – a Riolittufa támogatásával” címet viseli.

Ezzel próbálják kertművelők érdeklődését felkelteni, miként lehet a műtrágyát természetes anyagokkal kiváltani.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az idén a legszebb konyhakertek bírálatnál

előnyt jelent, ha a kertművelő minél több talajkímélő művelési, védekezési, vízgazdálkodási módszert alkalmaz,

valamint tápanyag utánpótlást szerves, természetes talajjavító anyagokkal, például riolittufával végzi, vagy egyéb saját talajvédelmi módszereket alkalmaz.

Az országos mozgalom 2012-ben indult Karcagról helyi ötletként, mindössze 22 nevezéssel. Egy évvel később országossá bővült, akkor hatvan településről 939 nevezés érkezett. Tavaly imponáló évet zártak: 366 hazai és határaikon túli városban, faluban 2351 kertet neveztek.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / K.Decha

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!