új utakon

2018.03.15. 11:38

Tokaji borokat mutattak be Észak-Olaszországban

Tokaji borokat mutattak be Észak-Olaszország városaiban a milánói magyar főkonzulátus szervezte szakmai borkóstoló-sorozaton.

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Capricorn Studio

Az Árpád-hegy pince, a Carpinus Borászat és az Orosz Gábor Pincészet borkülönlegességei mutatkoztak be a Milánó közeli Magenta és Carate Brianza városban, valamint Genovában. Minden helyszínen mintegy hatvan szakmai meghívott vett részt.

A tokaji borkülönlegességek piaci bemutatása az olaszországi borágazat szakmai és üzleti közönségének bevonásával a minőségi magyar borexport pozícióinak erősítését szolgálta – mondta Szilágyi Melinda milánói külgazdasági attasé.

Hangsúlyozta, kihasználva a Tokaji márkanév olaszországi ismeretségét, felületet akartak adni olyan ismert tokaji boroknak, mint az aszú és a kevésbé ismerteknek is, mint a furmint.

A legutolsó, 2016-os adatok szerint Olaszország az exportált borok értéke alapján a 12. helyen áll Magyarország célországai között, 2,2 százalékos piaci részesedéssel. 2017 januártól októberig az Olaszországba Magyarországról importált áruk között az élelmiszerek, italok, és dohánytermékek 17 százalékos import részesedéssel (az összes Magyarországról érkező árut figyelembe véve) és 737,9 millió eurós értékkel bírtak.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / Capricorn Studio

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!