rekord

2019.02.01. 12:37

Továbbra is Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb turista Spanyolországba

Tavaly összesen 82,8 millió külföldit fogadott a dél-európai ország.

Forrás: Shutterstock

Továbbra is Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb turista Spanyolországba, az elmúlt évben 18,5 milliónyian, 1,6 százalékkal többen, mint 2017-ben – közölte éves turisztikai jelentésében a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.

A beszámoló szerint

összesen 82,8 millió külföldi turistát fogadott a dél-európai ország tavaly, amely rekordnak számít,

ahogy azt korábban már bejelentette Reyes Maroto turizmusért felelős spanyol miniszter.

Az INE jelentésében hangsúlyozta: 2018 egymás után már a hatodik olyan év volt, amikor az országba látogató turisták száma rekordot döntött.

A második legtöbb látogató, 11,4 millió, Németországból érkezett, őket a francia turisták követték, 11,3 millió.

A sorrendben ugyan csak a hatodik helyen szerepel az Egyesült Államok 2,9 millió turistával, azonban az ő arányuk nőtt a legnagyobb mértékben, 11,8 százalékkal 2017-hez viszonyítva.

Még mindig Katalónia számít az első számú turisztikai célpontnak, 19,1 millió utazó választotta, épp annyi mint egy évvel korábban.

A második helyen a Baleár-szigetek végzett 13,9 millió turistával, ami 0,5 százalékos növekedés egy év alatt. A harmadik leglátogatottabb térség a Kanári-szigetek volt 13,9 millió turistával, és 3,3 százalékos növekedéssel 2017-hez képest.

Az INE összesítése szerint a külföldi turisták tavaly 89,8 milliárd eurót költöttek Spanyolországban, és a turizmus tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 11,7 százalékát tette ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!