Tudta-e?

2017.07.07. 10:08

Tütü és arcvakság: érdekességek a nagyvilágból

Tudta, hogy a balerinák ruhája jóval későbbi találmány, mint a kifli? Hát azt, hogy mi az az arcvakság? Három érdekes tény a nagyvilágból.

Mióta viselnek a balerinák tütüt?

Korábban a táncosnők mindig csak hosszú, muszlinból, tüllből készült táncszoknyákat viseltek, amely még bokáig értek és tiszta fehérek volt. Idővel a modellek egyre rövidebbek lettek, és többféle színben is tündököltek. 1832-ben a kor nagy balerinája, Marie Taglioni viselte elsőként az úgynevezett tütüt, mely több rétegnyi tüllből álló, rövid szoknyácska. Az olasz táncosnő volt egyébként az első, aki a spicctáncot művészi szintre emelte.

Mióta eszünk kiflit?

Sokan azt gondolják, francia eredetű, pedig a kifli bécsi „találmány”. Kolschitzky, az első bécsi kávéház tulajdonosa süttetett először kávé mellé fogyasztható kifliket egy Wendler nevű bécsi pékkel. Tette mindezt annak örömére, hogy 1529-ben elvonult a török sereg a város alól, és a városfalon kívül épült templom tornyának ormára a félhold helyett ismét kereszt került. Innen a név is: az orom németül Gipfel, a kifli pedig Kipfel.

Mi az az arcvakság?

El tudja képzelni, milyen lehet, amikor valaki még a legközelebbi rokonait sem képes felismerni mondjuk egy fényképen? A prosopagnosiában szenvedők ilyen problémával küzdenek. Az arcvakságot Joachim Bodamer neurológus írta le először 1947-ben; a tudós három, II. világháborús sérültnél fedezte fel a zavart. A betegséget egyébként néhány éve még nagyon ritka problémának gondolták, de egyes mai becslések szerint akár a népesség 2,5 százalékát is érintheti.

További érdekességekért keresse a szerdánként megjelenő Fanny magazint az újságárusoknál vagy a lapcentrum.hu oldalán!

 

Címkék#Tudta-e?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!