vissza a jövőbe

2017.10.27. 16:40

Változást hoz az óraátállítás a tömegközlekedésben

A hétvégén vasárnap hajnalban állunk át a téli időszámításra, emiatt az órákat éjjel 3 órakor 2 órára kell átállítani.

Budapest, 2017. május 29. Induló és érkezõ vonatok menetrendjét mutató elektronikus tájékoztató tábla a fõváros I. kerületében, a Déli-pályaudvaron. Alatta utasok váltják meg menetjegyüket a számítógépes jegykiadó automaták soránál. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Fotó: Jászai Csaba

A MÁV tájékoztatása szerint az éjjel kettő és három óra között induló vonatok a kiindulási állomásukon, az úton lévő járatok pedig azon az állomáson térnek át a téli időszámítás szerinti közlekedésre, ahol éppen tartózkodnak.

Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint az óraátállítás. A Lőkösházáról Budapesten át Bécsig közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat Lőkösháza és Békéscsaba között a nyári időszámítás szerint halad, viszont Békéscsabáról már a téli időszámítás szerinti 2.20-kor indul el. A másik Dacia gyorsvonat Lőkösházáig nyári időszámítás szerint közlekedik, majd Lőkösházáról már a téli időszámítás szerint, 2.25-kor megy tovább.

A belföldi járatok közül, a Debrecenből 2.36-kor a budapesti Nyugati pályaudvarra, a Szolnokról 2.58-kor a Keletibe, a Lajosmizséről 2.45-kor a Nyugatiba, a Kiskunhalasról 2.35-kor Kőbánya-Kispestre, továbbá a Debrecenből 2.20-kor Nagykerekire induló vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerinti indulási időpontok alapján halad.

A budapesti repülőjáratoknál nem lesz változás, mivel az óraátállítás idejében éjszakai repülési tilalom van érvényben, azonban a légitársaságok a téli időszámítással térnek át a téli menetrendre.

Címlapkép: MTVA / Bizományosi: Jászai Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!