92 éves volt

2018.02.27. 21:07

Elhunyt Lewis Gilbert

Utolsó filmjét 2002-ben mutatták be, amelyben együtt dolgozott ismét Julie Waltersszel.

Kilencvenhét éves korában meghalt Lewis Gilbert brit filmrendező, aki hat évtizedes pályafutása során több mint 30 filmet készített, köztük három James Bond-filmet valamint az Alfie – Szívtelen szívtipró és a Rita többet akar című alkotásokat – adta hírül a BBC honlapja.

Az 1920-ban Londonban született Gilbert pályafutását gyermekszínészként kezdte, mielőtt elkezdett volna háborús filmeket készíteni.

A 007-es ügynökről készül első filmjét, a Csak kétszer élsz címűt 1967-ben forgatta, majd ő rendezte 1977-ben A kém, aki szeretett engem és 1979-ben a Moonraker – Holdkelte című filmeket is.

Fia, John Gilbert a BBC-nek elmondta, hogy édesapja pénteken hunyt el Monacóban, ahol 1975 óta élt. Demenciában szenvedett már egy évtizede, és álmában érte a halál – tette hozzá.

„Csodálatos ember volt, hatalmas humorérzékkel. Keményen dolgozott, és számos filmen dolgoztunk együtt”

- fogalmazott.

Michael G. Wilson és Barbara Broccoli, Bond-filmek producerei hangsúlyozták, hogy Gilbert hatalmas mértékben járult hozzá a brit filmipar, csakúgy mint a Bond-filmek sikereihez.

„Filmjeit nem csak szerettük, de klasszikusnak számítanak a sorozatban”

- tették hozzá.

Alfie – Szívtelen szívtipró című mozijáért 1967-ben Oscar-díjra jelölték, ez volt az a film, amely Michael Caine brit színésznek meghozta a nemzetközi hírnevet.

Utolsó filmjét 2002-ben mutatták be, amelyben együtt dolgozott ismét Julie Waltersszel, akivel a Rita Többet akar című nagy sikerű filmjét forgatta.

2001-ben Gilbert megkapta a Brit Filmintézet legmagasabb elismerését, az intézet tagjává választotta.

Címkék#James Bond

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!