ElpáH(E)OLó

2009.10.02. 08:03

Nem kunszt ma iskolába járni?

Az is kérdés, hogy van-e elég olyan tanár, aki képes legalább az órán sikerélményhez juttatni a diákjait.

Barta Katalin

Elnézem a délelőtti napsütésben nevetgélő fiatalokat, és magam sem tudom, hogy sajnáljam őket, vagy nehezteljek rájuk a lógásért. Mert szemmel láthatóan suli helyett töltik az időt a belvárosban. Egészen biztos, hogy „jó okuk” van a csellengésre. Talán nem készültek a számonkérésre, és szeretnék azt megúszni, talán unalmasnak találják a tanórát, talán csak friss levegőre vágytak a zsúfolt tanterem áporodott szaga helyett.

A lógás következményeivel feltehetően ők is tisztában vannak, mégis vállalják a lebukás kockázatát. Sajnos manapság iskolába járni nem kunszt. Ráadásul tizennyolc éves korig egyenesen kötelező. Ma sok gyerek számára ismeretlen fogalom a tudásszomj, az iskola pedig kényszerű teher, amit ki kell valahogy járni, túl kell lenni rajta, mert a törvény ezt írja elő.

A lógások következménye ismert, az okokról azonban alig beszélünk. Arról például, hogy miért nem szeretnek a mai gyerekek iskolába járni. Túl egyszerű általánosítás mindent az otthoni rossz szociális körülményekre fogni.

Az is kérdés, hogy van-e az adott intézmény falai között elegendő olyan felkészült tanár, aki képes a mai fiatalokat megszólítani, problémáikat megérteni, s lényével, nyitottságával, felkészültségével vonzóvá tenni egy-egy tanórát, legalább az iskolában sikerélményhez juttatni a tanulókat.

Ha ők lennének többségben, vajon mi értelme lenne lógni?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!