2010.11.17. 06:14
Derengő emlékezet
Szeretném Neked elmesélni az obsitos katona sztoriját, melyet nagyapám az istálló előtt, a bölcsőből átalakított hintaszéken mesélt, de nem emlékszem a részletekre. Halványan dereng csak, hogy gyerekként akkor is éreztem, a frontról hazatérő baka az ő élettörténete.
Szeretnék mesélni Neked a hajnali disznóölések megszokhatatlan véres-zsíros hangulatáról, melynek kicsiként átélt borzalmai mégis annyi izgalmat sejttettek. De nem áll össze a kép. A múltba vész a sütemény illata is, amely keményre vasalt konyharuha alatt pihent. A sötétedő konyhán régen elmondott boszorkánytörténetek után kutatok agyamban, de képtelen vagyok emlékezni, kinek a háta mögött suttogta a falu, hogy az ördöggel cimborál.
A mi múltunkat felfalja az idő. Nem beszélünk, nem mesélünk, gondolatainkat a ma, a holnap problémái kötik béklyóba. Pontosan tudjuk, mit nem végeztünk el ma, és néha sajnáljuk, miért nincs már előttünk a jövő évi naptár is. A fejünkben telefonszámok, időpontok, hivatalos elintézendők, a visszahívandók listája, a csekkek befizetésének határideje tornyosul. Ha egy pillanatnyi szabadidőt találunk, akkor a pillanat kedvéért blogolunk, szörfölünk, szkájpolunk, csetelünk, mobilozunk, közben hagyjuk, hogy emlékezetünket tisztára mossa a gépekkel átszőtt idő.
Szeretnék Neked mesélni az életemről, de a képernyőre ismét üzenet érkezett. A mi nemzedékünknek van jelene és talán van holnapja is. Csak ér-e majd mindez valamit, ha egyszer a hintaszékben ülve nekünk is mesélni kellene?
