Hallgassa élőben!
Fotó: AFP

Egyelőre nem tudni, Eriksen miért esett össze

Egyelőre nem tudni, mi okozta Christian Eriksen összeesését a Finnország elleni szombati Európa-bajnoki csoportmérkőzésen, de a dán labdarúgó a körülményekhez képest jól érzi magát, jó a hangulata, és a rajta elvégzett eddigi vizsgálatok biztató eredményeket mutattak – hangzott el a dán szövetség vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Még mindig nem tudni, Christian miért esett össze” – mondta Morten Boesen, a dán válogatott csapatorvosa, hozzátéve, hogy Eriksennek jó a közérzete, és az eddig elvégzett tesztek normális értékeket, eredményeket mutattak. „Ki kell derítenünk, mi történt. Ébren van, és teljesen relevánsan, egyértelműen válaszol a kérdésekre. Újra dobog a szíve” – mondta Boesen, elismerve, hogy Eriksennek megállt a szíve, és tulajdonképpen a halál torkából hozták vissza az életbe.


Peter Möller,
a dán válogatott sportigazgatója elárulta, amelyik játékos igényli, szükségbe veheti sportpszichológus segítségét a történtek feldolgozásához.

A sajtótájékoztatón felszólalt Kasper Hjulmand szövetségi kapitány is, aki megosztotta annak a beszélgetésnek a részleteit, amelyet vasárnap reggel Eriksennel folytatott videós formában.

Beszélnünk kellett vele, hogy lássuk a mosolyát. »Hogy vagytok?« – kérdezte. »Szerintem ti rosszabb bőrben vagytok, mint én. Úgy érzem, menten kimegyek innen, és újra edzésbe állok, srácok«. Tipikus Christian… Először mindig másokra gondol, és csak utána saját magára” – elevenítette fel a vasárnap reggel elhangzottakat Hjulmand.

Morten Boesen elmondta azt is, a további orvosi vizsgálatok eredményétől függ majd, hogy Eriksen folytathatja-e a pályafutását.

AZ ÖSSZES FRISS INFORMÁCIÓT ERIKSEN ÁLLAPOTÁRÓL ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT ONLINE-ON!

Hozzászólások

komoly az ügy
Azért hívta ki a rendőröket, mert a felesége nem feküdt le vele
napi adatok / 14 perce
5 millió 606 ezer a beoltott, 74 az új fertőzött, elhunyt 4 beteg
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 746 981 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 32 356 főre csökkent.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LATKÓCZY-OSVÁTH LÁSZLÓNÉ sz. Adorján Etel életének 94. évében elhunyt. Végső búcsút 2021. augusztus 2-án, hétfőn veszünk 14.15 órakor, a gyöngyöstarjáni római katolikus plébánia templomban (Dobó utca), majd a községi temetőben örök nyugalomra helyezzük szeretett Édesanyánkat. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyánk, a Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság korábbi igazgatója SZABÓ MAGDOLNA hosszan tartó betegség után, 66 éves korában örök nyugalomra tért. Búcsúztatására 2021. július 28-án, szerdán, 9.30-kor az egri Hatvani temetőben kerül sor. Gyászoló fiai
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk ÁRVAI SÁNDORNÉ sz. Szabó Ilona temetése az egri Kisasszony temetőben 2021. július 29-én 14.30 órakor lesz. Gyászoló fia, lánya, unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SULYOK ERNŐ a HÁÉV volt dolgozója életének 84. évében csendesen eltávozott közülünk. Temetése az egri Lajosvárosi temetőben 2021. július 29-én 11 órakor lesz. A temetés után a Lajosvárosi kápolnában 17 órától engesztelő gyászmisét tartunk. A gyászoló család
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében!" Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama és dédmama SZABÓ MIKLÓSNÉ sz. Sipos Margit 2021. július 17-én életének 91. évében elhunyt. Hamvait 2021. július 27-én, kedden 15.00 órakor az egerszalóki temetőben helyezzük örök nyugalomra. Emlékét szívünkben őrizzük tovább. Egyben köszönetet mondunk mindenkinek akik a temetésen megjelentek, utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család.
"Sok minden volt Ő egy személyben, elképzelni sem tudod, De most elfáradt, és eltávozott. Az életből kilépett, de szívünkből soha, Mert mindörökké Ő marad a megfejhetetlen csoda." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy BAJZÁT ENDRE felsőtárkányi lakos 2021. július 12-én, 90. életévében elhunyt. Temetése 2021. július 23-án 12.30 órakor lesz a felsőtárkányi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy id. PAPP TIBOR (kályhás Tibi) 2021. július 4-én, életének 70. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. július 19-én, 9.30 órakor lesz az egri Rozália temetőben. Gyászolják: gyermekei, menyei, unokái, testvére, barátai és ismerősei.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik férjem FARKAS FERENC temetésén részt vettek és együttérzésüket fejezték ki. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk SIPOS JÓZSEF temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
"Téged kereslek a világegyetem eltakart zugaiban. De magába zárt a féltékeny kozmosz, Szemedet csillagnak akarja." Fájdalommal teli szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PANYIK SZERÉNA 2021. június 28-án 60 éves korában eltávozott közülünk. Drága Szeránktól 2021. július 21-én 16.00 órakor veszünk végső búcsút a mátraderecskei temetőben. Szeretetét és mosolyát szívünkben őrizzük tovább. A Gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LAKÓ RUDOLF 2021. július 7-én, életének 80. évében elhunyt. Hamvait 2021. július 20-án, kedden 14.30 órakor az egri Kisasszony temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászmise 14.00 órakor lesz a temető kápolnájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama HAJAS JÁNOSNÉ sz. Engel Anna 2021. január 9-én, életének 81. évében elhunyt. Temetése 2021. július 16-án 12.30 órakor lesz az egri Kisasszony temetőben. Lelki üdvösségéért tartandó gyászmise 12.00 órakor lesz a temető kápolnájában. Gyászolják: gyermekei, unokái, dédunokája és mindazok, akik szerették, tisztelték.
Köszönetünket fejezzük ki dr. SZŐKE ATTILÁNAK Felsőtárkány háziorvosának a járvány idején és 25 év óta napi 24 órás szolgálatáért, gyógyító munkájáért. Továbbiakban nagyon jó egészséget, erőt, kitartást kívánunk. Köszönjük Doktor Úr! Betegei
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, Drága lelked nyugodjon békében!" Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy drága Édesanyám, nagymamánk és dédink özv. SÜTŐ SÁNDORNÉ sz. Makovics Margit életének 99 évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. július 14-én 9.30 órakor lesz a felnémeti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A Gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa, nagyapa, testvér és rokon SIPOS JÓZSEF türelemmel viselt, hosszú szenvedés után, életének 75. évében, 2021. július 1-jén elhunyt. Temetése az egri Grőber urnatemetőben 2021. július 15-én 14.30 órakor lesz. Gyászolják felesége, fia, lánya, testvérei, unokái, rokonai, barátai, tanítványai. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében!" Mérhetetlen fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS FERENC szerető férj, édesapa és nagyapa, az egri ÁFÉSZ volt gazdasági igazgatója és okleveles könyvvizsgáló életének 82. évében elhunyt. Temetése 2021. július 13-án 12.30 órakor a Bazilika altemplomában, előtte szentmise 12.00 órakor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEMETER LÁSZLÓNÉ sz. Kovács Irén 2021. június 4-én életének 81. évében elhunyt. Hamvait az egri Lajosvárosi temetőben 2021. július 12-én 11.00 órakor helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Fájó szívvel értesítjük a rokonokat, barátokat, ismerősöket, hogy HEGEDŰS JÓZSEF (volt Vécseyvölgy utcai lakos) életének 82. évében elhunyt. Temetése 2021. július 9-én, 9.30 órakor, a Rozália temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy TÓTHPÁL JÓZSEFNÉ sz. Bodnár Erzsébet életének 92. évében elhunyt. Temetése 2021. július 15-én, 12.30 órakor, előtte szentmise 12.00 órakor lesz az egri Bazilikában. Prokaj család
Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy a drága feleség, szerető édesanya, nagymama, dédnagymama NAGY-LUKÁCS FERENCNÉ sz. Hegedűs Ilona földmérő, türelemmel viselt, hosszú szenvedés után 79. életévében megtért teremtőjéhez. Gyászolják: férje, két fia, menyei, öt unokája és négy dédunokája. Búcsúztatása az egri Hatvani temetőben lesz 2021. július 9-én, 14.30 órakor. Előtte szentmise.
VÍZILABDA / 30 perce
Szenzáció! A magyar női válogatott legyőzte az amerikaiakat!
Részletek hamarosan / 44 perce
Ma újabb fontos döntéseket tárgyal a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs
Környezetvédelem / 55 perce
Pillepalackhajókkal gyűjtik a szemetet a IX. Felső-Tiszai PET Kupán
VÍVÁS / 58 perce
Kardcsapatunk kikapott az olaszoktól, a bronzért vívhat
autósok / 1 órája
Jobb úton autózhatunk Vámosgyörkről a Jászságba
Sz. Sz. I.
„Legyen Mindig Péntek!” / 1 órája
Három koncert, három évtized: július 30-án a Tankok újra beveszik a Parkot