Friss hírek

2004.11.16. 09:06

Juhász szerint rossz döntést hozott a Ház

A honvédelmi miniszter szerint "hazafiatlan és rossz döntés", hogy az ellenzéki pártok nem szavazták meg az Irakban szolgáló magyar szállítókontingens mandátumának meghosszabbítására irányuló előterjesztést.

BAMA

Juhász Ferenc szerint árt Magyarország nemzetközi megítélésének, hogy nem maradnak Irakban a magyar katonák a januári  választások lebonyolításának idejére.

Mint mondta, ezzel Magyarország cserbenhagyja az irakiakat,  akiknek ideiglenes miniszterelnöke is azt kérte, hogy az iraki  választás idejére a többi nemzet kontingenséhez hasonlóan a magyar  katonák is maradjanak az országban.

A honvédelmi miniszter közölte, hogy a hétfői döntés után  különösen meg kell vizsgálni, hogy Magyarország milyen formában  vehetne majd részt a NATO közeljövőben induló iraki kiképzési  programjában.

Azzal kapcsolatban, hogy sajtóinformációk szerint Magyarország  egy lövészszázaddal vállalná az iraki NATO kiképzőközpont védelmét,  Juhász Ferenc csak annyit mondott: "erről korai még nyilatkozni". Kijelentette: a magyar kontingens mandátuma december 31-ig tart,  aznap még szállítási feladatokat láthatnak el, és csak ezután  jöhetnek majd haza.

Hozzátette: a szaktárca értelmezése szerint ez egyértelmű. A miniszter közölte: a következő napokban elkezdődik a  hazautazás tervezése. A hazautazás - a kiutazáshoz hasonlóan -  várhatóan két hónapot vesz majd igénybe, de megpróbálják minél  gyorsabban végrehajtani.

Mint mondta, a hazautazáshoz repülőgépet, hajót kell bérelni, és  egyeztetni kell az amerikaiakkal is arról, hogy hogyan tudják  biztosítani a magyar katonák Irakból való kivonulását.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!