Friss hírek

2004.11.30. 18:16

Oliver Stone Budapestre jön új filmje, az Alexander premierjére

Oliver Stone amerikai filmrendező a hét végén Budapestre látogat, hogy részt vegyen Nagy Sándor, a hódító (Alexander) című filmje magyarországi premierjén.

BAMA

[caption id="" align="alignleft" width="110"] A főszereplő
[/caption]A 150 millió dollárt meghaladó költségvetésű filmben olyan világsztárok szerepelnek, mint Colin Farrell (Nagy Sándor), Angelina  Jolie (Olympias, Nagy Sándor anyja), Val Kilmer (Philip, Nagy Sándor  apja) és Anthony Hopkins (Ptolemaiosz). 

A december 9-én mintegy húsz kópiával magyar mozikba kerülő film  zenéjét az Oscar-díjas Vangelis szerezte.
A csaknem háromórás, amerikai-angol-német-holland koprodukcióban  készült mozgókép a történelem legendás alakjáról, minden idők egyik  legragyogóbb hadvezéréről szól, aki 25 éves korára az akkor ismert  világ jelentős részét meghódította.

A film hivatalos amerikai honlapján egyebek között az olvasható,  hogy Nagy Sándor görögökből és macedónokból álló serege sohasem  szenvedett vereséget, nyolc év alatt 35 ezer kilométeren átküzdve  magát győzelmet aratott a perzsa hadak fölött, eljutott a Himalájáig  és India határáig, ahová addig nyugati hadvezér még soha. A 33 éves  korában, váratlanul elhunyt uralkodó korábban soha nem látott  birodalmat hozott létre.

Oliver Stone filmjét Marokkóban, Angliában és Thaiföldön  fényképezték, a rendező Spanyolországból és Németországból importált  hátaslovakat a több ezer statisztával készült harci jelenetekhez; az  alkotás csúcspontjának számító csatajelenetben huszonöt idomított  elefánt szerepelt.

A filmeposz egy álmoktól, dicsőség- és kalandvágytól vezérelt  fiatalemberről szól, aki egy hatalmas birodalom magányos uraként  hunyt el - olvasható a filmismertetőben.

A New York-i születésű 58 éves Oliver Stone-t eddig tizenegy  alkalommal jelölték Oscar-díjra rendezőként, forgatókönyvíróként és  producerként. Rendezőként kétszer vehette át a kitüntetést A szakasz  (Platoon) és a Született július 4-én (Born on the Fourth of July)  című alkotásokért; forgatókönyvíróként az Éjféli expressz (Midnight  Express) című filmért jutalmazták. Golden Globe-díjat kapott A  szakasz, a Született július 4-én és a JFK - A nyitott dosszié című  film rendezéséért.

További rendezői filmjei: Minden héten háború (Any Given  Sunday); Nixon; Halálkanyar (U-Turn); Született gyilkosok (Natural  Born Killers); Ég és föld (Heaven and Earth); The Doors; Hívd a  rádiót! (Talk Radio); Tőzsdecápák (Wall Street); Salvador, valamint  A kéz (The Hand). 

Oliver Stone forgatókönyvíróként jegyzi A sebhelyesarcú  (Scarface), a Conan, a barbár (Conan, the Barbarian), A sárkány éve  (Year of the Dragon) és az Evita című filmet.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!