2004.12.10. 18:13
Fidesz: kampányfogás az elektronikus bérlet
A főpolgármester imázsjavító pr-kampánya egy újabb állomásának tekinti a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció Demszky Gábornak azt a bejelentését, hogy 2006-tól három év alatt csipkártyás jegy- és bérletrendszert vezetnek be a BKV járművein.
Wintermantel Zsolt frakcióvezető-helyettes, országgyűlési képviselő az pénteki nyilatkozata szerint előkészítetlennek, a döntésre jogosultak által még csak nem is tárgyalt ötletnek tartják azt a felvetést, amelynek megvalósítását hosszú évekig "nyöghetik majd" az emiatt dráguló jegyárakon keresztül az utasok.
Demszky Gábor és Aba Botond BKV vezérigazgató csütörtökön számolt be arról, hogy mintegy 20 milliárd forintból csipkártyás jegy- és bérletrendszert vezetnek be 2006-tól, ami évi 2 milliárd forintos megtakarítást eredményezne a bliccelések visszaszorítása révén.