Friss hírek

2004.12.15. 14:14

Tízmilliárd forint turizmusfejlesztésre jövőre

Jövőre az előirányzott 9,2 milliárd forint helyett csaknem 10 milliárd forint lesz a turisztikai célelőirányzat keretösszege - mondta Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal regionális fejlesztésért, felzárkóztatásért és turizmusért felelős politikai államtitkár szerdán Budapesten.

BAMA

A Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottsága országos konferenciája szünetében tartott sajtótájékoztatón az államtitkár  elmondta: turisztikai fejlesztésekre 2004 és 2006 között összesen 28  milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből az idén mintegy 10  milliárd forintot használnak fel. Hozzátette: ez nagyjából az  időarányos rész.

Mint mondta, a 10 milliárd forintból 8 milliárdot turisztikai  vonzerőfejlesztésre, 2 milliárdot pedig szolgáltatás-fejlesztésre  fordítanak.

Pál Béla elmondta: január elsején áll fel a Magyar Nemzeti  Turisztikai Hivatal, amelyet a regionális fejlesztésért és  felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter felügyel majd. A  hivatal vezetőjére vonatkozó kérdésre válaszolva az államtitkár  közölte: "szakembert szánunk erre a posztra".

Az államtitkár elmondta azt is, hogy 2005-től a meleg étkezési  utalványok adómentes értékhatára az idei 6.000 forintról 8.000  forintra, a hideg étkezési utalványoké pedig 3.200 forintról 4.000  forintra nő.
Hozzátette: az üdülési csekkek adómentes értékhatárát is  megemelték, jövőre 57.000 forint lesz. Az üdülési csekkek  forgalmáról elmondta: míg 2002-ben 1,8 milliárd forintot tett ki,  addig 2003-ban 5 milliárd forint volt, az idén az első tizenegy  hónapban pedig már elérte a 7 milliárd forintot.

Niklai Ákos, a Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság  társelnöke közölte, hogy a konferencián közös nyilatkozatot fogadnak  el a résztvevők, amelyben leszögezik: szükségesnek tartják, hogy a  vásárolt és továbbadott termékek és szolgáltatások minősége feleljen  meg a legmagasabb szintű szakmai követelményeknek, az eredet, a  származás, a nyomon követhetőség, az ellenőrizhetőség és a legalitás  tekintetében is.

Niklai Ákos arra hívta fel a figyelmet, hogy az ágazatot érintő  magas áfa-kulcs csökkenti a szektor versenyképességét, és rontja a  keresletet.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!