Friss hírek

2004.12.10. 20:18

Újra pályázik az ASK a Malévért

Másodszor is elindul a Malév privatizációs pályázatán az Aviation Solutions Konzorcium. A társaság az első fordulóban 150 millió forintot ajánlott a légitársaságért - közölte a társaság pénteken. A Malév eladására kiírt pályázat novemberben eredménytelenül zárult, akkor az egyedüli ajánlattevő az ASK volt.

BAMA

Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatóságának elnöke pénteken egy konferencián elmondta, hogy a közeljövőben kiírják a Malév újabb privatizációs pályázatát.
Az új tenderen rugalmasabb lesz az adósságállomány technikai és időbeni kezelésének elbírálása, valamint nyitottabb lesz a nemzeti jelleg megtartásának megítélése is. Az ASK közleményében hangsúlyozza: a konzorcium már az első fordulóban is korrekt pályázatot nyújtott be. Hozzáteszik: helyzetét mérlegelve az ASK először jelképes összeget, egy forintot akart a légitársaságért kínálni. Végül a bánatpénzzel megegyező 150 millió forintos vételár-ajánlat mellett döntött. Az ASK szakmai magját a közlemény szerint a vállalat iránt erkölcsi felelősséget érző régi maléves szakemberek alkotják, kiegészülve egy tőkeerős befektetői csoport tagjaival.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!