Hírek

2006.12.08. 13:14

Egy szállodában keverték a halálos koktélt a kémnek

Brit szakemberek valószínűnek tartják, hogy a volt orosz hírszerző apjának és 12 éves fiának is jutott a halálát okozó polóniumból. Ezt az orvosok eddig kizárták.

Csák E.

Alekszandr Litvinyenko – akit csütörtökön temettek el Londonban – november 23-án halt meg, 44 éves korában, mert valaki (vagy valakik) rádióaktív anyaggal megmérgezték. Az ügy nemzetközivé terebélyesedett, és a legvadabb elképzelések vannak forgalomban a merénylő szándékáról. Maga az exkém azt állította kórházi ágyán, hogy haláláért Vlagyimir Putyin orosz elnök felelős.

A rejtély szálait bogozó brit sajtó úgy véli: a gyilkos órákon át követte Litvinyenkót, és különböző helyszíneken próbálta szervezetébe juttatni a radioaktív anyagot (ez magyarázza, hogy sok helyen bukkantak a polónium nyomaira). A The Times szerint a tettes végül a Millenium szálló bárjában járt sikerrel, s az egykori hírszerző cigarettán vagy üdítőn keresztül jutott a halálos dózishoz. A találkozón Litvinyenko volt kollégája, Andrej Lugovoj vett részt és egyik üzleti partnere, Dmitrij Kovtun (utóbbi szintén megfertőződött, s állítólag kómában fekszik egy moszkvai kórházban). Később csatlakozott hozzájuk még egy orosz üzletember is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!