Gazdaság

2008.10.26. 08:57

Lassul a piac, de eladó a laktanya

Továbbra is értékesítené a laktanyát és az egri úti sporttelepet, vagy annak részeit Gyöngyös. Most azonban már több csomagot kínálnak.

HEOL

Ismeretes, korábban a majd’ négy hektáros területet egyben kívánta értékesíteni az önkormányzat egy nagyszabású beruházást vizionálva, ami teljesen újjáélesztené, átalakítaná, szervesen a város „vérkeringásábe” kapcsolná a laktanya egyelőre kihasználatlan részeit. Kereskedelmi egységeket, új lakóépületeket és új buszpályaudvart tartalmazott egyebek mellett az elképzelés. Ami az elsődleges becslések szerint 6-7 milliárd forintos beruházással valósulhatna meg. Ezt továbbra is fenntartja a város, de immár további, kisebb léptékű lehetőségeket is kínál a potenciális befektetőknek.

– Erőteljes lakossági tiltakozás kísérte a sporttelep értékesítésének gondolatát, ezért fontos az elején leszögezni: továbbra sem tervezzük ennek a résznek önmagában történő eladását, bár kétségkívül erre lehetne leginkább vevőt találni. A most felvázolt négy variáció közül három ugyancsak érinti a sportlétesítményt, de hangsúlyozottan azzal, hogy ha az üzlet nyomán megszűnik akár a salakos pálya, akár a sporttelepen lévő más létesítmény, ezeket máshol, magasabb színvonalú egységekkel pótoljuk az értékesítés bevételéből – tudtuk meg Hiesz György polgármestertől.

A városvezető szerint az érdeklődésen érezhető a gazdasági válság, az ingatlanpiac „lassulása”, ezzel együtt bíznak abban, hogy érkezik olyan ajánlat, amit az év végéig kedvezően el lehet bírálni. A terület rendezésének alapkoncepciója változatlan: a laktanyai részeket továbbra is csak egyben kínálják eladásra, hiszen olyan infrastrukturális beruházások szükségesek itt, amelyek megvalósítása több kisebb tulajdonos esetén igencsak kétséges. Az eredeti elképzeléshez képest – ami a laktanya és a sporttelep együttes eladása volt – annyi változás azonban történt, hogy most már a laktanyát önmagában is árulják, illetve kialakítottak még két változatot, amelyek csak a sporttelep egy-egy részét érintik. Nem tettek tettek le a buszpályaudvar áthelyezéséről sem; a lehetséges változatok módot adnak a régóta várt intermodális csomópont kialakítására.

Hiesz György hangsúlyozta: ha a sporttelep bármely része elkél, a kieső sportlétesítményeket pótolják. A salakos pályát például egy műfüvessel váltják ki.

(További részletek a Heves Megyei Hírlap hétfői számában)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!