Gazdaság

2009.04.22. 15:41

Gondban az exportőrök - nagy visszaesés várható

Romlik az export tevékenységet végző hazai cégek helyzete - hangzott el a Világgazdaság Külpiaci iránytű, export-tudnivalók kicsiknek és nagyoknak címmel szervezett előadássorozatán Egerben.

T. B.

Külön aktualitást kölcsönzött a rendezvénynek, hogy Heves megye vállalkozásainak összes árbevételének harmada a külföldön értékesített árukból, szolgáltatásokból származik. Magyarország GDP-jének pedig hetven százaléka az exportnak köszönhető.
Habis László polgármester megnyitó beszédében kifejtette, a legjelentősebb helyi cégek külpiacokra termelnek, a válság miatt kapacitásuknak a felét használják ki, de látogatásai során tapasztalta, hogy egyes gyártósorok öt százalékos kihasználtsággal üzemelnek. Az uniós szabályozás elfeledkezett a kis- és középvállalkozásokról, s most szükség van a pontos információkra, jó ötletekre.

Szatmári János, az ITD Hungary vezető tanácsosa elmondta: az országban hatvanezer cég végez export tevékenységet (közülük 3-4 ezer vállalat éves szinten több, mint harminc millió forintos értéket ad el külföldön), s a helyzetük romlik, eladósodtak, s nem kerestek alternatív piacokat. A magyar KKV-k nem élnek meg egyedül, az egymást kiegészítő tevékenységet folytatóknak össze kell fogniuk a túlélés érdekében. Hozzátette, országunk a világon a harminchatodik exportőr, s egyes termékek kivitelében sem alkotunk kiemelkedőt. Utoljára néhány évtizeddel ezelőtt a kamillavirág exportjában voltunk az elsők között.

Az elmúlt években dinamikusan, átlagosan 12 százalékkal nőtt a kivitel, főként a szomszédos országokba, s a Balkánra. Idén nagy visszaesés várható. Az ITD Hungary a külföldi tőke bevonzásában, a magyar tőke kinti befektetésében, s az export fejlesztésében próbál meg segíteni. Tanácsadóik és külföldi irodáik információt adnak az adott ország gazdaságáról és a kiszemelt partnercégről. A tőkekihelyezés napjainkban is jelentős, körülbelül 13 milliárd eurónyi forrás dolgozik küldöldön. A 20-25 ezer magyar tulajdonú külhoni cég jelentős része Szlovákiában és Romániában tevékenykedik.

Dr. Sibelka György, az ITD Hungary regionális igazgatója jótanácsokkal szolgált az üzletkötésekhez. Minthogy most a vásárlóknak kedvez a piaci helyzet, nem szabad elszalasztani az alkalmat. Olyan áruval, szolgáltatással kell megjelenni, amelyben kevés versenytárs akad, s meg kell teremteni az igényt a termékre.
Papp István, az Economsol Kft. ügyvezetője a kontrollingot hangsúlyozta. Ennek segítségével a pénzügyi, számviteli adatokból érthető információt szereznek a cégvezetők, amelyek megkönnyítik a döntéseket.

Toma Pál, az Eximbank osztályvezetője, s Orosz György, a MEHIB főosztályvezetője a megjelentek figyelemébe ajánlották az exporttal járó kockázatok csökkentésének módszereit. Az állami háttér segítségével pénzükhöz juthatnak azok a cégek, akiket a külföldi partnerek nem, vagy csak késve fizetnek ki. Ezt szolgálja az export előhitelezés, a vevőkölcsön, a projektfinanszírozás, a garancia adás és a biztosítás. Segítik a tőke befektetését is a kockázatosabb országokban. A tavalyi évben a legtöbben az Oroszországba, s a Kazahsztánba irányuló szállítmányaikat biztosították.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!