Gazdaság

2009.11.11. 05:14

Líceum a természettudományért: két cég van versenyben

Sajtótájékoztató keretében jelentette be a főiskola a „Líceum a természettudományért” című nyertes TÁMOP projektje közbeszerzési eljárása részvételi szakaszának eredményét.

HEOL

A közbeszerzés tárgya a „Líceum a természettudományért” projekt keretén belül megvalósuló beruházások fővállalkozásában történő kivitelezése volt. Az eljárást ez év szeptember 23-án hirdették meg, eredményét pedig kedden jelentették be. Ezek szerint a Magyar Építő Zrt., mint egyik pályázó, valamint a HUNÉP Universal Építőipari Zrt. és IMOLA Építő Fővállalkozó Szolgáltató Kft. közös ajánlata egyaránt megszerzte a jogosultságot arra, hogy az eljárás következő szakaszában ajánlatot adjon.

A közbeszerzés második fordulójában a kivitelezésre szóló ajánlatok december fognak beérkezni. A legversenyképesebb megvalósítást biztosító nyertes pályázóval így várhatóan 2010. januárjában szerződnek.

Az első szakasz eredményének kihirdetésén egyébként dr. Hauser Zoltán rektor mellett részt vett dr. Nagy Imre országgyűlési képviselő - a projekt NFÜ és a Gazdasági Tárca által kijelölt mentora - és Gőcze Tibor a projekt műszaki menedzsere. A tájékoztatón jelen volt továbbá Nagy Levente a főiskola Gazdasági Tanácsának elnöke és Vadászi János a főiskola gazdasági főigazgatója.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik