Gazdaság

2009.11.16. 06:49

Választásokra várva: befagyott a bányaüzlet

Hivatalosan még lehet reménykedni, ám a tavaszi választásokig aligha történik már bármi érdemleges a recski bányával.

Kovács János

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hivatalosan úgy tájékoztatott, hogy a Recsk II. bányatelek hasznosítási pályázata eredménytelenül zárult 2009 áprilisában. Az ezután indított, még folyamatban lévő újabb értékesítési eljárásról pedig annak lezárásáig részletes információkat nem adhatnak ki.

Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, a tárgyalások "befagyása" annak tudható be, hogy mindenki kivár, a jövő tavaszi választásokig érdemi haladás az ügybn már aligha várható. A bányanyitás akadályaként említett környezetvédelmi szempont, a tájrehabilitáció és rekultiváció a hozzáértő szakemberek szerint inkább csak kifogás, hiszen ezek a bányaberuházással együtt elvégezhetők.

Osztja ezt a nézetet Holló Imre recski polgármester is, aki úgy véli, most megint beláthatatlan távlatba került a bánya megnyitása. A hátrányos helyzetű térségben pedig égető szükség lenne megélhetést adó új munkahelyekre, hiszen a környékbeli nagyfoglalkoztatók zöme bezárt, megszűnt. Holló Imre nem tartja kizártnak, hogy újra visszatérnek Recskre a kínaiak. Nekik pénzük is van rá, s a gyors gazdasági fejlődés miatt mindennél nagyobb az igényük a nyersanyagra. 

A bányát legutoljára tavaly januárban hirdették meg értékesítésre. Nyílt eljárásban kínálta eladásra Közép-Európa legnagyobb színesérc-lelőhelyét az állami tulajdonú Mecsek-Öko Környezetvédelmi Zrt. Az aranyról, de főként gazdag réztartalmú ércéről híres, megkutatott és részben feltárt recski bányatelekért legalább 4,6 milliárd forintot várnak. Ám az eredményhirdetésre máig nem került sor. Az egyeztetések az öt pályázó közül kiválasztott kínai befektetőkkel folytak – s folyhatnak is tovább.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!