Gazdaság

2010.03.27. 07:29

A fiatalok hoznak új ötleteket és pezsgést a városba

Megnyílt az Agria Parkban az I. Junior Expo. Az Agria Universitas Egyesület kezdeményezése az egri és környékbeli fiatal vállalkozókat hivatott bemutatni a nagyközönségnek.

T. B.

A szórakoztató programokkal és szakmai előadásokkal színesített kiállításon több mint ötven vállalkozó, illetve képző intézmény termékeivel, szolgáltatásaival ismerkedhetnek a látogatók. Pénteken az őstermelőktől kezdve az ismert borászokig, a turisztikai szakemberekig sokan mutatkoztak be.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az I. Junior Expón több mint ötven vállalkozó, illetve képző intézmény mutatkozik be. Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

Habis László polgármester megnyitójában hangsúlyozta, minden vállalkozás pörgős, izgalmas és újszerű szeretne lenni, erre szükség is volna a város és a megye gazdaságának beindítására. Örömmel nyugtázta, hogy Egerben is sok olyan fiatal van, akik elkötelezettek, megvalósítják és bemutatják képességeiket. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az ifjak innovatív gondolatai eredményesek, s ne csak az iskolapadban mondhassák el ezeket, hanem az életben is meg kell kapniuk a lehetőséget.

– A jövő tudásból és tehetségekből épül, ezért segítünk, hogy a kiállítók megmutathassák, mit értek el eddig, s abban is, hogy magasabb szintre léphessenek. A legfontosabb, hogy ne mások, hanem saját maguk valósítsák meg a fiatalok jó ötleteit. Van egy mondás, miszerint aki erdőben lakik, nem látja, hogyan nőnek a fák. Mi, egriek és környéken élők sem látjuk, hogy milyen emberek élnek, tevékenykednek köztünk. Jövőre országos szintre szeretnénk kiterjeszteni a Junior Expót, s a későbbiekben szeretnénk nemzetközi porodra lépni – összegzett Ráczné dr. Horváth Ágnes, az Agria Universitas Egyesület elnöke.

Szőke István, a rendezvénynek helyet biztosító Agria Park igazgatója a kreativitás ünnepének nevezte a kiállítást, s hangsúlyozta, a résztvevőket látva kiderül, nem minden vállalkozáshoz kell pénz, sokszor az ötlet és a tudás fontosabb.

Németh Ágnes, az expo junior igazgatója elmondta, szeretnék megmutatni, milyenek is valójában a mai fiatalok. A leggyakrabban a kilátástalanság, munkanélküliség hangzik el velük kapcsolatban, itt azonban a jó példát mutatják be.

– Maga az esemény helyszíne is szimbolikus, hiszen a pláza helyén állt Eger legrégebbi vállalata, a dohánygyár. Ezt fölváltotta egy fiatalosabb intézmény. Végigjárva a kiállítók standjait, úgy tapasztaltam, a termékek kielégítik a mai kor igényeit. Egernek nagy szüksége van a fiatalokra, itt kell tartani őket, akik pedig elmentek, azokat vissza kell csábítani – fejtette ki gondolatait Fülöp Gábor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára.

A kiállítók eltérő életutat jártak be, míg beindították vállalkozásukat. Kuczik Anita hobbiból kezdett el ólomüveget készíteni és üveget festeni, majd 2006-tól vágott bele a vállalkozásba. Mint mondta, munkáit egyre többen ismerik. Ivánszki Árpád, az Auto Magic Kft. ügyvezetője édesapjánál kezdett dolgozni, majd lett önálló autókozmetikus, s azóta a legújabb technológiákat igyekszik meghonosítani. Máté Róbert, az Emer Készház Kft. ügyvezetője Kanadában ismerkedett meg a készház-technológiával, s egy sajátot szeretett volna, amikor fölajánlották neki, hogy a cég területi képviselője legyen. Mindhárman megegyeztek abban, hogy elindulni könnyű volt, a folytatás azonban most nehéz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!