Gazdaság

2010.08.03. 15:22

Két év alatt húszezer céget végelszámoltak

A legfrissebb statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy az immár két éve tartó gazdasági recesszió továbbra is tizedeli a vállalkozási szférát.

HEOL

Az előző évek után az idén az első fél évben ismét nyolc százalékkal, pontosan 7381-gyel nőtt a végelszámolásra jutott cégek száma. Ez 8,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest – olvasható a feketelista.hu jelentésében.



Az eljárások száma megkétszereződött

Az elmúlt két esztendőben a korábbiaknál lényegesen több cégtulajdonos döntött úgy, hogy megszünteti működését. A 2008 közepe óta számított gazdasági válság kezdetétől összesen 20 741 cég végelszámolására került sor. Az ezt megelőző tíz esztendőre visszatekintve: évente négy-ötezer cég szűnt meg ilyen módon, 2009-ben viszont 11 443, az idén pedig már az első fél évben több mint hétezer, és a prognózisok szerint év végére ez a szám akár tizenötezerig is nőhet.

>


A statisztikát részletesebben vizsgálva kiderül, hogy egyes térségeket az átlagnál is jobban sújtotta a krízis. A létező cégek számához viszonyítva a legnagyobb arányú végelszámolásra Nógrád megyében került sor, ahol 5930 működő vállalkozás mellett 374 (6,31%) jutott erre a sorsra. Borsod-Abaúj-Zemplénben 993 társaság végelszámolására került sor, ez 4,09 százalékot jelent. Négy százalék feletti a végelszámoltak aránya Bács-Kiskun (4,16%) és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (4,09%). Szám szerint a legtöbb céget, 1962-t Pest megyében „végelszámolták”, ám ez a 84 724 létező vállalkozáshoz mérten „csak” 2,32%-ot jelent.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!