Gazdaság

2011.09.23. 12:55

Szigorúbb időszak következhet - csak már nincs miből faragni

Leépítés, megvonás, bezárás. Nagyjából ezek a fogalmak jellemezték az önkormányzatok idei gazdálkodását.

Barta Katalin


A gyöngyösi városvezetés még májusban döntött egy 300 millió forintos csomagról, ami egyebek között a hivatatali és intézményi dolgozók Cafeteria-juttatásainak visszatartását, a civilszervezetek és egyesületek támogatásának ideiglenes megvonását, a létszámstop bevezetését tartalmazta. Az önkormányzati intézményeknek a városi finanszírozás egyötödét kell megtakarítaniuk, ennek mikéntjére szabad kezet kaptak.

Augusztusban újfent módosították az önkormányzat létszám-előirányzatát, 33-mal csökkentve a teljes álláshelyek számát. A legutóbbi testületi ülésen úgy határoztak: a közalkalmazottak éves béren kívüli juttatásait 104-ről 90 ezer forintra csökkentik, vagyis októbertől pedig megszűnik a közalkalmazottak Cafeteriája. A nyár eleje óta visszatartott juttatásokat szeptemberben, a köztisztviselőkét pedig decemberben „fizetik” majd ki.

Szintén a takarékosság is indokolta az önkormányzati bizottságok létszámának hétről ötre csökkentését. A testület átszervezte a városi bölcsődék irányítási rendszerét is, jövő januártól a Visonta Úti Bölcsőde és Családi Napközi a továbbiakban is önálló intézmény lesz, a Jeruzsálem Úti Bölcsődét és a Dobó Úti Bölcsődét pedig összevonják, az előbbi telephelyként működhet tovább.

Átvilágítás, piacüzemeltetés Péterkén


Pétervásárán az idei költségvetés elfogadása előtt kemény vita bontakozott ki arról, hogy a közalkalmazottak megkaphatják-e a Cafeteria-juttatásokat. Végül is a nemek győztek, a pedagógusok, s az egyéb intézményekben dolgozók nem kis bánatára. Létszámot is csökkentettek az intézményekben, szigorúan korlátozták az önkormányzati gépkocsi használatát, a korábbinál jóval kevesebb eseti segélyt utaltak ki a rászorulóknak, s alaposan megkurtították a sportegyesületek támogatását. Átvilágították az intézmények gazdálkodását, s a legolcsóbb közüzemi szolgáltatókkal kötöttek szerződést. Itt a bevételeket is próbálták növelni. A környék legnagyobb vásárát, s a helyi piacot is az önkormányzat üzemelteti, így ezek az összegek is a városi büdzsébe folynak.

Kerecsenden sok a rezsi, Lőrinciben kevesebb a hivatali dolgozó


Kerecsenden is jelentősen szűkítették a Cafeteria-keretet, a pedagógusoktól megvonták a helyettesítési pótlékokat, s a közvilágítás korszerűsítésével próbáltak némi megtakarítást elérni. Itt az egyik legnagyobb kiadási tétel az alkalmazottak bérét leszámítva a helyi intézmények rezsiköltsége. A megoldáson már törik a fejüket. Ami bizonyos, hogy egy komplex intézményi fűtéskorszerűsítés elkerülhetetlen.


Lőrinciben Víg Zoltán polgármester szerint a féléves költségvetési mérleg megfelelő, noha az önkormányzatnak több mint kétszázmilliós adókintlévősége van. Szükségesnek látja a takarékosabb működést, ezért öt fővel csökkentették a hivatal létszámát, s megszüntették az intézmények önálló gazdálkodását is. Víg Zoltán úgy véli, ez utóbbi lépéssel évi 21 millió forint takarítható meg.

Fatüzelésre váltanak a polgármesteri hivatalban

Istenmezején a nyáron drasztikus lépésekre kényszerült az önkormányzati vezetés, miután kiderült, hogy a 14 millió forintos forráshiányt nem tudják kezelni a kormányzattól év közben „mentőövként” dobott 220 ezer forintos plusztámogatásból. Itt összevonták az iskolai és óvodai csoportokat, pedagógusokat bocsátottak el, döntöttek arról, hogy a művelődési házat ideiglenesen bezárják, az iskola emeleti részét nem használják, a hivatalban pedig a tél közeledtével gáztüzelésről fatüzelésre váltanak. Ezekkel a lépésekkel kb. tízmillió forintot tudnak megtakarítani. Hogy ez elég lesz-e a túléléshez, egyelőre nem tudni – jelezte Kotroczó István polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!