Gazdaság

2011.11.14. 14:27

Hiánygazdaság, kicsit másképp - iroda segíti a fiatal vállalkozókat

Gyöngyösön nyitott irodát a Fiatal Vállalkozók Országos szövetsége. Az esemény egyúttal a Fiatal vállalkozók hete országos programsorozatának nyitánya is.

s. p.

Nem az a boldog ország, ahol sok a gazdag, hanem az, ahol kevés a szegény - ezzel a Deák Ferenctől származó gondolattal köszöntötte a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége gyöngyösi irodájának megnyitására egybegyűlteket Dr. Dinya László, a Károly Róbert Főiskola rektorhelyettese. Mint fogalmazott: a KRF-en helyet kapott iroda - az első olyan, ami nem megyeszékhelyen van - sokat segíthet abban, hogy a mai magyar gazdaságban jelenlévő "hiányok" megszűnjenek, csökkenjenek.

[caption id="" align="aligncenter" width="350"] Nem a medve bőrére. Janklovics Ádám (k), Dr. Dinya László (j) és dr. Réthy Béla koccint a gyöngyösi FIVOSZ iroda megnyitásaként FOTÓ: CZÍMER TAMÁS
[/caption]

- A rendszerváltáskor azt hittük, hogy magunk mögött hagytuk a hiánygazdaságot. Ez részben igaz is, hiszen ma már áruból, szolgáltatásból nincs hiány. Van viszont innovációból, vállalkozói szemléletből, pénzügyi intelligenciából, válságkezelési tapasztalatból. És mindezek miatt versenyképességből is hiány mutatkozik - fogalmazott Dr. Dinya László.

A rektorhelyettes emlékeztetett rá: tévednek, akik úgy gondolják, hogy hozzáadott érték nélkül is létezhet versenyképesség. A FIVOSZ iroda meglátása szerint épp abban segíthet a város, a térség, s - az Egerben működő megyei szervezettel közösen - a megye fiatal vállalkozóinak, hogy megismerjék, elsajátítsák azt a korszerű vállalkozási kultúrát, ami nélkül a siker elképzelhetetlen.

- Az Amerikai Egyesült Államokban vannak vasúti-közúti kereszteződések, amelyeknél ki van írva: a gyorsvonat itt százmérföldes sebességgel halad át. Akkor is, ha az ön autója a síneken van. Ez a globalizáció. Ha nem tudjuk előnyünkre fordítani akkor elgázol - érzékeltette Dr. Dinya László, hogy milyen kihívásokkal is kell szembenézniük a hazai vállalkozásoknak, s köztük természetesen a fiatal vállalkozóknak.

Dr. Réthy Béla, Gyöngyös alpolgármestere arra emlékeztetett: a városvezetés "hitet tett a foglalkoztatás bővítése és a vállalkozások segítése mellett", s ennek szellemében a FIVOSZ irodájának illetve szervezetének is partnerséget ajánlott. Mint fogalmazott: örömteli, hogy Gyöngyös és a főiskola ismét olyan fontos kezdeményezésekben tud az élen járni, amelyek hozzásegíthetnek, hogy "a dolgaink kicsit jobban menjenek."

A FIVOSZ képviseletében Janklovics Ádám, az Antikorrupciós bizottság elnöke arra emlékeztetett: a gyöngyösi irodanyitás egyben a Fiatal Vállalkozók Hete hazai rendezvénysorozatának első eseménye is. A már hagyományos programhoz idén 120 ország csatlakozott, s itthon Gyöngyös az egyetlen nem megyeszékhely színhely. A városon belül pedig a Károly Róbert Főiskola, ahol az elkövetkező napokban színes és tartalmas programok várják az érdeklődőket (a részletes program a FIVOSZ honlapján). Mindez talán hozzájárulhat ahhoz is, hogy a jelenlegi 87 ezernél több fitatal merjen önálló vállalkozásba kezdeni. Amihez természetesen a FIVOSZ minden szakmai segítséget megad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!