Gazdaság

2015.02.04. 08:38

Dél-hevesi régió: több támogatásra lehetnek jogosultak

A betelepülő vállalkozókat adókedvezménnyel segítenék a szabad vállalkozási zónában.

SZ. E.

– Kétségtelen, hogy sem gazdasági, sem társadalmi szempontból nem túl jók a dél-hevesi térség mutatói. Több olyan statisztika is van, ami indokolttá teheti, hogy erre a területre több kormányzati, illetve pályázati forrás kerüljön – fogalmazott a napokban Domján Róbert, a Heves Megyei Önkormányzat Területfejlesztési és Területrendezési Osztályának vezetője Hevesen az önkormányzatokat és vállalkozásokat érintő fejlesztési lehetőségekről tartott konferencián. Ezen túl elmondta: mivel Heves városa is benne van a szabad vállalkozási zónában, a betelepülő vállalkozókat bizonyos adókedvezményekkel is segítik.

Szabó Zsolt országgyűlési képviselő, fejlesztéspolitikai államtitkár szerint érdemes lenne összefogni a dél-hevesi településeknek azért, hogy minél többféle pályázatot nyújthassanak be a közeljövőben, minél több, eddig el nem nyert pénzt megkaphassanak. Szóba került a hevesi strandfejlesztés is. Erről közölte: részben vállalkozás-, részben energetikai fejlesztésből lehetne megoldani. A cél az, hogy a ciklus végéig hasznosítsák a hevesi termálvizet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!