Egyezkedés

2017.08.06. 09:22

40 milliárd eurót fizethet a Brexit miatt London

Egy lapértesülés szerint a kiválási megállapodás keretében adnának ennyi pénzt az EU-nak.

A brit főváros kész 40 milliárd eurót fizetni az Európai Uniónak a kilépési megállapodás részeként – írta honlapján a Sunday Telegraph című brit konzervatív vasárnapi lap három névtelenül nyilatkozó londoni kormányforrásra hivatkozva.

A lap szerint a brit kormány magas beosztású hivatalnokai arra a következtetése jutottak, hogy ez az ajánlat – amely most első ízben lett számszerűsítve – az egyetlen lehetőség a Brexit-tárgyalásokon kialakult patthelyzet feloldására. Az újság szerint Nagy-Britannia ekkora összeget csak egy szélesebb körű megállapodás keretében hajlandó kifizetni, amely tartalmazza a kereskedelmi megállapodást is az EU-val.

„Ami a tárgyalási folyamatot illeti, az egyszerűen nem működik. Számunkra ismert, hogy az álláspontjuk (Brüsszelben) 60 milliárd euró, de az alsó határ valójában 50 milliárd. A miénk közelebb áll a 30 milliárd euróhoz, de a tényleges végösszeg 40 milliárd euró körül mozog, még ha a nyilvánosság és a politikusok még nem is tartanak ennél”

– idézi a brit lap egy név nélkül megszólaló magas rangú kormányilletékest.

Az EU-val folytatott tárgyalásokért felelős tárca egyelőre nem fűzött kommentárt a lapértesüléshez. Michel Barnier eddig nem volt hajlandó elárulni, hogy mekkora összeg szerepel a „válási számlán”. Korábban az a hír terjedt el, hogy az EU a fennálló brit kötelezettségek rendezésére 100 milliárd euró nagyságrendű összeget követel majd Londontól, amire a Brexit-ügyi miniszter úgy reagált, hogy annyit az Egyesült Királyság egészen biztosan nem fog fizetni.

London számára a pénzügyi kötelezettségek rendezése a tárgyalások egyik sarkalatos pontja. Az Európai Unió viszont addig nem hajlandó a kiválás utáni kapcsolatokról tárgyalni, míg a kilépés alapvető vitás kérdéseiben nem sikerült kellő haladást elérni.

Az idő amúgy nem Londonnak dolgozik, mert az ország uniós tagsága jelen állás szerint 2019 márciusában mindenképpen megszűnik, akár sikerül megállapodni a kilépésről, akár nem, és ezt csak a többi 27 uniós tagállam egyhangú döntésével lehet elhalasztani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!