Gazdasági kapcsolatok

2018.05.17. 11:40

A Magyar Nemzeti Banknak már New Yorkban is van központja

Szerdán este - Párizs, Róma és Hamburg után - New Yorkban is megnyitotta a képviseleti irodáját az MNB. A Goldman Sachs bankház igazgatója az eseményen azt mondta: optimista a magyar gazdaság 2018-2019-kilátásait illetően.

A megnyitó ünnepségen elmondott beszédében Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a gazdasági stabilizálás évei után az MNB immár Magyarországnak a fejlett gazdaságú országokhoz történő felzárkózásán dolgozik, Kevin Daly, a Goldman Sachs bankház igazgatója pedig a magyar gazdaságban tapasztalható pozitív folyamatokat, elsősorban is a növekedési ütemet dicsérte. Az eseményen jelen voltak New York-i székhelyű pénzügyi intézmények, jegybanki képviseletek, egyetemek, pénzügyi szervezetek és agytrösztök képviselői is.

Az iroda egyik fontos célja, hogy szoros kapcsolatokat építsen ki a pénzügyi szektornak az amerikai gazdaság fellegvárában dolgozó szereplőivel. A jelenleg három munkatárssal működő képviselet emellett az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Szövetségi Tartalékrendszer (Fed) New York-i regionális tagbankjával, szabályozó hatóságokkal, továbbá helyi és környékbeli gazdasági-pénzügyi szakmai szervezetekkel való szoros együttműködést is céljául tűzte ki. Továbbá bővíteni szeretné az oktatási és kutatási kapcsolatait kiemelkedő amerikai egyetemekkel annak érdekében, hogy csereprogramokkal és szakmai képzésekkel támogassa a magyar banki szakemberek munkáját.

New Yorkban egyébként csaknem húsz jegybank tart fenn képviseleti irodát, és munkatársaik nemrégiben laza „együttműködési platformot” hívtak életre konferenciák, kerekasztal-beszélgetések, szakmai programok rendezésére, hogy így is elősegítsék a jegybankok közötti tudásmegosztást.

A megnyitó ünnepség után Kevin Daly az MTI-nek elmondta: kifejezetten optimista a magyar gazdaság 2018-2019-kilátásait illetően. A magyar gazdaságot szerinte tovább erősítik majd a világgazdaság erőteljes növekedése mellett a könnyebbedő pénzügyi kondíciók és a fiskális politika.

A Goldman Sachs igazgatója 4,5 százalékos növekedést jósolt a magyar gazdaságnak az idén. „Ez relatíve erős növekedés, amely hozzájárul a magyar munkanélküliség nagyarányú csökkenéséhez”

- fogalmazott a bankszakember.

Nagy Márton, az MNB alelnöke az MTI-nek adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy „New York a legfontosabb pénzügyi központ Amerikában, de talán az egész világon is, a befektetők pénze itt összpontosul, s London mellett innen irányul Magyarországra a legtöbb befektetés”. Hozzátette, hogy az amerikai jegybank szerepét ellátó Fed ugyan a fővárosban, Washingtonban van, de a pénzügyi piacot New Yorkból irányítják, ezért a New York-i Feddel való kapcsolattartás kiemelten fontos.

Nagy Márton kitért az MNB előtt álló kihívásokra is, amelyekről egyébként a képviseletet megnyitó ünnepi beszédében szintén szót ejtett. Leszögezte, hogy 2010 és 2018 között a fiskális politikában, majd a monetáris politikában elért fordulat után a magyar gazdaság ma stabil alapokon áll.

„Megszűnt az ikerdeficit, a folyó fizetési mérlegben többlet alakult ki, alacsonyak a kamatok, működik a hitelpiac, devizahitel nélküli a lakosság”

- mondta. A legnagyobb kihívásnak és legfontosabb feladatnak a növekedés fenntarthatóságát nevezte. Mint mondta: „sikerült ugyan visszanyerni a 4 százalékos növekedést, de ez egyelőre ciklikus, tehát meg kell teremteni, hogy a következő évtizedekben folyamatosan képesek legyünk elérni a 4-5 százalék körüli növekedést”. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke hangsúlyozta: „ez a fenntarthatóság a jövő nagy kihívása, és a jegybank ebben fog segíteni a kormánynak”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!