Példaadás

2019.01.31. 22:15

Családbarát együttműködésben vesznek részt a hazai német cégek

Az erről szóló együttműködési megállapodást az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer, DUIHK), valamint a szervezet 42 tagvállalata írta alá csütörtökön Budapesten.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a DUIHK évnyitó rendezvényén, az aláírást megelőzően kifejtette, hogy a kezdeményezés a vállalati jó gyakorlatok ösztönzője lehet. Lehetőséget ad a családbarát munkahelyi környezet tapasztalatainak megosztására és nyitott minden új csatlakozó cég előtt – tette hozzá Novák Katalin.

A vállalatok többsége az államtitkár szerint felismerte, hogy a családbarát munkahelyi környezet fontos versenyképességi tényező.

Novák Katalin további intézkedéseket sürgetett ezen a területen, hiszen – mutatott rá – az európai átlaghoz képest Magyarországon még mindig lényegesen kevesebb kisgyermeket nevelő anya vállal munkát.

Követendő példaként említette, hogy a márciustól érvényes új közigazgatási szabályozás bővíti egyebek között az első házasok és az unokát gondozó idősebbek pótszabadságait.

Dale A. Martin, a DUIHK elnöke hangsúlyozta, hogy

a családbarát együttműködés enyhítheti a munkaerőhiányt, hiszen segíthet a gyermeket nevelők elhelyezkedésében.

A család és a munka egyensúlya a kamara kiemelt témáinak egyike az idén, az infrastruktúra és a digitalizáció mellett – közölte. Reményét fejezte ki, hogy a német és osztrák cégek nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom fejlődéséhez is hozzájárulnak Magyarországon, a DUIHK és az Emmi pedig közös munkacsoport keretében keresi a kedvezőbb munkahelyi feltételek lehetőségét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában