Járvány

2020.03.30. 09:21

Egyelőre nincs fennakadás az építőiparban

Akár a hazai gyárak is el tudnák látni az itthoni építőanyag-keresletet, noha egyelőre csak az Olaszországból érkező importtermékeknek kell egy időre búcsút mondani. Gyártók és kereskedők beszámolói szerint egyelőre nemhogy csökkent, inkább nőtt a kereslet a termékekre. Mivel az oktatási intézmények most jó ­ideig üresen állnak, a gyártók szakmai képviselete szerint ez alkalmat adhatna rég halogatott energetikai felújításokra, ami az építőipar lendületét is fenntartaná.

Forrás: Shutterstock

Egyelőre nem okoz fennakadást az építőanyag-gyártásban a járványhelyzet, a gyárak a korábbi intenzitással termelnek. A veszélyhelyzet kihirdetését követően a gyártási helyszíneken nagyon hamar bevezették a szükséges járványügyi óvintézkedéseket, de most különösen alapos tervezést igényel a műszakok és a munkafolyamatok szervezése – mondta a Magyar Nemzetnek Szarka László, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség ­(Méasz) elnöke.

Mint kifejtette, feltűnően élénk a forgalom, az építőipar ugyanis egyelőre nagy fordulatszámon dolgozik.

Bizonyos szintű felhalmozás érezhető a kereskedelemben, többen talán szigorúbb kormányzati lépésekre számítanak és az esetleges átmeneti leállás után megugró keresletre – mutatott rá a Méasz elnöke.

Az ellátásbiztonsággal nem lehet baj, téglából vagy cseréptermékekből például két-három hónapra előre elegendő mennyiség áll most is rendelkezésre. Fuvarok szempontjából Olaszország ugyan teljesen kiesett, de az onnan érkező termékek kiválthatók, ráadásul elvben valamennyi szükségletet el tudnának látni Magyarországról származó, idehaza gyártott termékekkel.

Az árak egy ideje nem változtak, ebben az ágazatban nincs „csirkemell­effektus”, vagyis az építőanyag-gyártók korrekt üzleti magatartást tanúsítanak.

Az árazást egy tényező befolyásolhatja csak, mégpedig az, hogy a legtöbb gyártó a külföldről származó alapanyagok beszerzését alacsonyabb euróárfolyamon tervezte az év elején – jelezte a szakember. Megnőtt viszont a lánctartozások kialakulásának veszélye, ezért arra kérték a kormányzatot, hogy fordítson figyelmet erre, különösen az állami beruházások generálkivitelezőinél.

Az építésgazdaság esetleges részbeni vagy teljes leállásának elkerülésére a Méasz logikus javaslattal fordult az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz.

Mivel jelenleg minden nevelési, oktatási intézmény a bölcsődéktől az egyetemekig üres, sort lehetne keríteni a rég halogatott energetikai korszerűsítésekre. Ez egyrészt kellő mennyiségű megrendelést adna az építőiparnak és az építőanyag-iparnak, másrészt a jellemzően tágas terek okán könnyen teljesíthetők a szükséges óvintézkedések is – magyarázta Szarka László.

Megélénkült keresletről számolt be a Magyar Nemzetnek Wiesinger Rai­mund, a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület (ÉKE) elnöke is.

A koronavírus terjedését látva számos kivitelező előrehozta beszerzéseit. Ez a jelenség ebben a hónapban még biztosan kitart, áprilistól számítunk a forgalom normalizálódására – mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy a megnövekedett igények kielégítését a szállítási nehézségek miatt nehezebben tudják megvalósítani.

Eközben a beruházások kivitelezésében is lassulás érzékelhető, ami csökkenteni fogja az építőanyagok keresletét.

Ugyanakkor ha a környező országokban vagy itthon nem alakul ki az olaszországihoz hasonló súlyos helyzet, akkor nem lesz gond a megrendelések teljesítésével.

Az ÉKE elnöke jelezte, egyes kereskedők nagyobb készleteket igyekeznek kialakítani, ami nagyon jól jöhet majd a járvány lecsengése utáni időszakban, amikor a beruházások gyors újraindítására lesz szükség.

A kereskedők napi ügymenetében komolyan megjelennek a járvány hatására hozott óvintézkedések. Egyes kereskedők részben vagy teljesen lezárták irodaterüket, sőt vásárlói terüket is. Emellett előnyben részesítik a bankkártyás fizetést, az átutalást, az online vásárlást. A vevők türelemmel fogadják a szigorításokat, hiszen tisztában vannak vele, hogy mindez az ő érdekük is – fejtette ki Wiesinger Raimund.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában