Hallgassa élőben!

Az OECD is stabilnak értékeli a magyar növekedést

Hozzászólások

Design Terminál
Startupoknak segítenek vállalkozásfejlesztésben a V4 országokból
MÁV / 9 perce
Díjmentes a márciusi helyközi dolgozó- és tanulóbérletek visszatérítése
Az Innovációs és Technológia Minisztérium elrendelte, hogy a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz a márciusban érvényes dolgozó- és tanulóbérletek visszaváltásakor tekintsen el a kezelési költség felszámításától, amennyiben az igényt március 10-ig benyújtják.
Gyász
"Az ember mindent megtud idejében, és senki sem hal meg korábban egy perccel, avagy későbben egy perccel, mint ahogy az ideje szól." /Wass Albert/ Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy édesapánk és nagypapánk POCZOK MIKLÓS életének 88. évében elhunyt. Temetése szűk családi körben zajlott. Gyermekei és unokái
Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk, hogy LEPRES DEZSŐNÉ sz. Tótpál Margit 2021. február 27-én 83 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2021. március 8-án 12.30 órakor a Kisasszony temetőben helyezzük örök nyugalomra. Előtte 12.00 órakor engesztelő gyászmisét tartunk a temető kápolnájában. Szerető gyermekei és a gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa, nagyapa és rokon BÍRÓ BÉLA SÁNDOR életének 81. évében 2021. február 23-án elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2021. március 9-én 13.00 órakor lesz. Engesztelő gyászmise a temető kápolnájában 12.30 órakor. Gyászoló felesége, fia és unokái
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy drága édesapám GYŐRY GYULA a Kulacs Csárda megalapítója rövid szenvedés után életének 88. évében 2021. február 26-án elhunyt. Temetése a bogácsi temetőben 2021. március 03-án 13.30 órakor lesz. Előtte a temető kápolnájában gyászmisét tartunk 13.00 órától. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk LACZIK JÓZSEF temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. Köszönet a sok-sok virágért. A gyászoló család
"Nem ezt akartam, nem így akartam, szerettem volna még élni, de a halál könyörtelen volt, el kellett menni. Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok." Értesítjük mindazokat, akik szerették és tisztelték, hogy GORTVA JÓZSEF A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezet Igazgatójának végső búcsúztatására 2021. március 06-án 11 órakor Egerben a Lajosvárosi Temetőben kerül sor. Minden résztvevőt megkérünk a hatályban lévő járványügyi szabályok betartására. Gyászoló család Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kármán András 2021. február 22-én, 84-ik életévében elhunyt. Drága halottunkat 2021. március 5-én, 12:00-kor a Szent Dónát temetőben kísérjük utolsó útjára. Emlékét szívünkben őrizzük! A gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy VIZES MÁTYÁS sarudi kőművesmester életének 91. évében elhunyt. Temetése 2021. február 27-én, 12 órakor lesz a sarudi temetőben. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett gyermekem, édesapánk SZENTE JÁNOS ISTVÁN 2021. február 24-én életének 59. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2021. március 02-én 14 órakor lesz. A gyászoló család
Hálás szívvel mondok köszönetet mindazoknak akik, felejthetetlen Édesanyám MAKOVICS ANDRÁSNÉ sz. Gyetvai Irén búcsúztatásán megjelentek és mély fájdalmaban osztoztak. Szerető fia
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VINCEPAP JÓZSEFNÉ sz.: Borsós Judit hosszú betegség után életének 81. évében elhunyt. Temetése a Felnémeti temetőben 2021. február 25-én 15 órakor lesz. A temetés után a felnémeti templomban engesztelő gyászmisét tartunk 15.45 órától. Gyászoló unokája, menye, szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy BARCSIK IMRE életének 72. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2021. február 26-án (pénteken), 14 órakor lesz a verpeléti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. BALOGH LAJOSNÉ MURAI ERZSÉBET 2020. december 19-én, életének 93. évében elhunyt. Drága halottunk hamvait 2021. február 26-án 11 órakor az egri Hatvani temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
" Drága jó szívét, dolgos két kezét áldd meg, Atyám! S én megköszönöm, hogy ő lehetett az Édesanyám." Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatom, hogy felejthetetlen Édesanyám MAKOVICS ANDRÁSNÉ sz. Gyetvai Irén az egri Finomszerelvénygyár volt dolgozója 2021. február 15-én rövid szenvedés után életének 78. évében visszaadta lelkét a Teremtőjének. Búcsúztatása a felsőtárkányi temetőben 2021. február 23-án, 14.30 órakor lesz. Engesztelő gyászmise a búcsúzatás után a templomban. Szerető fia
Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, após SZENDREY LÁSZLÓ nyugalmazott növényvédelmi szakmérnök életének 79. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2021. február 24-én szerdán 11.30 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. Előtte 11 órakor a temető kápolnájában lelki üdvéért engesztelő gyászmisét tartunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban együttérző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy a szerető Férj, drága Édesapa, csodálatos Nagypapa, Kovács Miklós építésvezető, életének 76. évében 2021. 02. 18-án örök nyugalomra tért. Temetésének részleteiről később adunk tájékoztatást. A gyászoló család "A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam." (2. Tim. 4,7)"
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy BALÁK ANDRÁSNÉ sz. Kiss Erzsébet életének 90. évében elhunyt. Temetése 2021. február 23-án, 12 órakor lesz a felnémeti temetőben. Részvétet köszöni a gyászoló család.
Köszönjük mindazoknak, akik DANI GYÖRGY temetésén megjelentek és virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy Vass Péter Pál drága férj, édesapa, nagypapa, testvér életének 78.évében 2021.02.09-én csendesen eltávozott közülünk. Drága halottunkat 2021.02.20-án 14.00 órakor kísérjük utolsó útjára a Hatvani temetőben. Előtte engesztelő gyászmise 13.00 órakor a Ciszterci templomban. A gyászoló család
„Istenke, vedd térdedre édesapánkat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt, ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kételkedett, szájára suttogva vette a nevedet.” Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, drága édesapa, csodálatos nagypapa MÁRKUS JÁNOS kömlői lakos életének 76. évében 2021. 02. 08.-án örök nyugalomra tért. Temetésére a korlátozások feloldása után kerül sor, melyről értesítéssel leszünk! Gyászolja szerető családja.
Koronavírus / 10 perce
Vasárnap estére elérheti az egymilliót a beoltottak száma Magyarországon
állatkínzás / 19 perce
Kegyetlen! Légpuskával lőttek nyakon egy 2 hónapos kutyakölyköt a gazdája szeme láttára
MÁV / 1 órája
Helyreállt a vonatközlekedés a Hatvan–Szolnok vonalon
Heol
Különleges levelek / 1 órája
Fogászati röntgennel fejtették meg a 17. századi titkot
Őszintén / 1 órája
Dobó Kata Andy Vajnáról: úgy éreztem, nem tudok tovább maradni
Tömegsport / 1 órája
Rekordszámú stranddal folytatódik a Mozdulj Balaton! programsorozat