Kilátásba helyezett együttműködés

2019.03.21. 13:09

Hongkong és Magyarország erősíteni kívánja gazdasági kapcsolatait

Edward Yau Tang-wah Hongkong Különleges Közigazgatási Régió kormányának kereskedelemért és gazdaságfejlesztésért felelős minisztere vezette a Hongkongi Kereskedelem Fejlesztési Tanács (HKTDC) üzleti delegációját, amely csütörtökön kétnapos üzleti látogatásra hazánkba érkezett.

Forrás: Shutterstock

A hongkongi küldöttség a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium vezető tisztségviselőivel tartandó találkozókon túl pénzügyi intézményeket, befektető cégeket, szervezeteket, illetve magyarországi vállalatokat is felkeres, ahol tájékozódik a befektetési, fejlesztési lehetőségekről.

Edward Yau Tang-wah a fővárosban tartott sajtótájékoztatón elmondta: Magyarország Hongkong fontos kereskedelmi partnere a közép-kelet-európai régióban, a kétoldalú külkereskedelem volumene 2018-ban megduplázódott (összesen 2,319 milliárd amerikai dollárt tett ki), és a cél az, hogy ez a kapcsolatot még szorosabbá váljék a jövőben.

A delegációvezető elmondta: a mintegy 30 hongkongi pénzügyi szektorban, infrastruktúra-fejlesztésben, biztosítási piacon, jogi és könyvvezetési, technológiai, illetve kereskedelmi szférában érdekelt üzleti vezetőből és start-up cégek tulajdonosaiból álló küldöttség Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint Gion Gáborral, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkárával szakpolitikai és fejlesztési kérdésekről,

valamint a magyarországi üzleti lehetőségekről tárgyal,

és a delegáció ellátogat a Magyar Nemzeti Bankba is.

Emellett tárgyalni fognak a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) szakembereivel is, és a delegáció ellátogat a hongkongi központú autóipari beszállító vállalkozás, a Johnson Electric Magyarország Kft.-hez és a Rail Cargo Terminal-BILK kombinált fuvarozási terminálra, amely stratégiai összeköttetést biztosít az Ázsia és Európa közötti áruforgalomban.

A látogatások alkalmával

ismerkednek a magyarországi befektetési környezettel, valamint a logisztikai infrastruktúra fejlesztésében rejlő együttműködési lehetőségekkel.

A HKTDC 1995 óta aktívan tevékenykedik Magyarországon. A szervezet hongkongi üzleti kapcsolatokat népszerűsítő programjai között üzleti szeminárium-sorozatok és üzleti döntéshozói és szakmai-iparági találkozók szerepelnek, egyúttal nemzetközi kiállítások szervezésével támogatja a magyar játékgyártásban, az oktatás, a könyvkiadás, az elektronikai termékek és a bortermelés területén működő vállalkozásokat.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában