Vírusok támadása

2017.07.17. 13:16

A méhek negyede pusztult el az elmúlt hónapokban

A méhállomány negyede elpusztult az elmúlt hónapokban az elszaporodott ázsiai méhatka terjesztette vírusok miatt. A hazai mézellátás biztosított, de elképzelhető, hogy exportra az idén kevesebb jut – nyilatkozta a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke hétfőn az MTI-nek.

Haász Ferenc kifejtette: Békés megyében az ősszel regisztrált 78 ezres méhállomány körülbelül 20 ezerrel csökkent az elmúlt hónapokban, voltak olyan gazdák, akik méheik 70 százalékát elveszítették. A 650 tagú Békés megyei egyesület tagjai mostanra nagyjából stabilizálták az állományt, de a fiatal egyedek idén már nem tudnak bekapcsolódni a termelésbe. Egy termelő család 25-30 kilogramm mézet állít elő, most csak 12-15-öt produkáltak a betegség miatt – mondta.

A repce túl korán virágzott, majd hűvösebb, szeles időjárás jött, emiatt a méhek kevés virágport tudtak gyűjteni. Repcemézet alig találni a nagybani piacon – közölte Haász Ferenc.

Békés megyében van Magyarországon a legkevesebb akácerdő, ezért a termelők az északi országrészbe, a Mátrába, a Zemplénbe és a Bükkbe viszik a méheket, ott azonban a kora tavaszi fagyok csaknem 90 százalékban tönkretették a virágokat. A Nyírségben 30-40 százalékos volt a fagykár. A Duna-Tisza-közén és a Nyírség déli részein azért családonként 23-25 kilogramm mézet tudtak pergetni a méhészek, ami megegyezik egy gyenge-közepes év termésével – mondta az egyesületi elnök.

A felvásárlási árak hordós akácméz esetén a nagybani piacon 1200 forint körül alakulnak, ez valamivel jobb ár a tavalyinál.

Békés megyében a 65 ezer hektáron termő napraforgó egyes területeken – Okány, Sarkad, Békés, Vésztő környékén – jól mézel; a megye déli részein azonban a nagy szárazság miatt inkább csak közepesnek mondható. A nagybani piacon jelenleg a tavalyival nagyjából azonos felvásárlási árat, kilónként 650 forintot kínálnak a napraforgó- és a vegyesméz kilójáért.

Haász Ferenc szerint a méhészek a magyar fogyasztói igényeket – a fajtamézek közül a repcét kivéve – ki tudják elégíteni. Átlagosan a Magyarországon megtermelt méz 65-70 százalékát szokták exportálni, főként a német, az olasz és a francia piacra. Az átlagos magyar mézfogyasztás évente 70-80 dekagramm.

A megyei elnök úgy vélekedett, azok a méhészek, akiket nem érintett túl nagy mértékben a méhpusztulás, és őszre stabilizálni tudják a termelő méhállományt, gyenge pozitív szezont tudnak zárni. Ahol nagyfokú volt a pusztulás, ott nullszaldó körül zárhatnak a termelők.

Címkék#méz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!