Pályázat

2018.11.12. 08:57

Nagyot álmodhatnak a kisebb borászatok

Hamar kimerülhet a 10 milliárd forintos borászati pályázat kerete, a balatoni, szekszárdi és egri borászok különösen aktívak. A többség 75–150 milliós támogatást igényelne.

Monor, 2018. szeptember 6. Lukácsy Zoltán borász szüretel a monori Lukácsy pincészet szõlõültetvényén 2018. szeptember 6-án. Az Európai Bizottság idén februárban oltalom alatt álló eredetmegjelölést hagyott jóvá a monori régióban termelt borokra. A jóváhagyás a Monor, vagy Monori név alatt termelt fehér-, vörös- és rozéborokra, és az azokból készült küvékre vonatkozik. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Tamás

A 100–200 millió forint éves árbevételű, 5–10 főt foglalkoztató mikro- és kisvállalkozások körében nagyon népszerű a 10 milliárd forint keretösszegű, a Vidékfejlesztési programban (VP) meghirdetett borászati pályázat, amelyre január 2-tól lehet jelentkezni – hívta fel a Világgazdaság figyelmét Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetője. Várakozásai szerint az első, január 16-i értékelői határnapig, azaz két hét alatt akár a teljes összeg 50-60 százalékára is érkezhet támogatói kérelem.

Hangsúlyozta, hogy a korábbi és a mostani borászati pályázaton akár 80-90 százalékos átfedés is lehet a projektgazdák között, igaz, sokaknak fejtörést okozhat, hogy a kiírás szerint ugyanazon telephelyre bejegyzett cég nem igényelhet a korábbival azonos tevékenységre forrást.

Noha egy-egy projektre akár 200 millió forintot is lehet igényelni, Tóth Ádám Ferenc az eddigi visszajelzések alapján úgy látja, a többség 75–150 millió forintért száll harcba, az 50 százalékos támogatói intenzitást figyelembe véve mindez átlagosan 150–300 millió forintos beruházásokat, fejlesztéseket generálhat.

Az előzetes igényfelmérések szerint kimondottan aktívak a balatoni, szekszárdi és egri borászok, igaz, 40 százalékos támogatói intenzitás mellett Pest megyeiek is elindulhatnak.

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programmal (Ginop) szemben nehézséget okoz a VP pályázóinak, hogy az előleghez csak biztosíték ellenében juthatnak hozzá, vagyis az esetek zömében elkerülhetetlen a bankgarancia vagy az ingatlanjelzálog. Míg a Ginop-fejlesztéseket efféle akadályok nem nehezítik, a VP-ben könnyen elképzelhető, hogy emiatt az elnyert támogatás ellenére is többen elállnak a tervezett fejlesztéstől.

Piaci tapasztalatok alapján egyébként a legjellemzőbb felhasználási formák közé tartozik a borászati technológia fejlesztése, tartályok, hűtők beszerzése, mások présre, bogyózóra fordítják a támogatást. Nem ritka, hogy az adott cég az éves forgalmát meghaladó forráshoz jut, az ugyanakkor íratlan szabály, hogy senki se pályázzon akkora összegre, amely eléri az előző üzleti évben kimutatott nettó árbevétel ötszörösét.

Borítókép: Lukácsy Zoltán borász szüretel a monori Lukácsy pincészet szőlőültetvényén 2018. szeptember 6-án

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában